A brit védelmi miniszter Londonban, míg az orosz Moszkvában tárgyalna

A brit védelmi miniszter Londonban, míg az orosz Moszkvában tárgyalna

11:04 Január 23, 2022

Politika 1473 2 хвилини

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter elfogadta brit hivatali kollégája, Ben Wallace kezdeményezését, hogy személyes találkozón vitassák meg az ukrajnai biztonsági helyzetet – közölték szombaton a brit védelmi tárcához közel álló források.

A hét elején Wallace egy parlamenti felszólalásban helyezte kilátásba, hogy Londonba invitálja Sojgut. Pénteken Szergej Sojgu hívta meg moszkvai látogatásra Ben Wallace-t az aktuális biztonsági problémák megvitatására.

Egy magas rangú brit védelmi minisztériumi forrás elmondta: Wallace örül, hogy Oroszország elfogadta az invitálást. Tekintettel arra, hogy a legutóbbi védelmi miniszteri egyeztetést a két ország Londonban tartotta 2013-ban, Sojgu inkább a moszkvai helyszínt javasolta.

A forrás hozzátette: a brit védelmi miniszter világossá tette, hogy minden lehetőséget fel fog tárni annak érdekében, hogy stabilizálják a helyzetet, és megoldást találjanak az ukrajnai válságra. Pár nappal ezelőtt London ugyanis arra figyelmeztette Moszkvát, hogy megtorlást fog maga után vonni, ha tovább folytatja „destabilizáló tevékenységét” Ukrajnában. A brit miniszterelnöki hivatal úgy fogalmazott, hogy Nagy-Britannia „elsöprő erejű intézkedéscsomagot” léptetne életbe szövetségeseivel együtt Moszkva ellen, ha Vlagyimir Putyin orosz elnök támadást indítana Ukrajna ellen.

Liz Truss brit külügyminiszter pénteken arra figyelmeztette Moszkvát, hogy Oroszország Ukrajna megtámadásával ahhoz hasonló helyzetbe kerülhet, mint a Szovjetunió az afganisztáni katonai beavatkozás után.

(hvg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei