Mit ismeretes Anthony Blinken amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter genfi ​​tárgyalásairól?

Mit ismeretes Anthony Blinken amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter genfi ​​tárgyalásairól?

17:46 Január 22, 2022

Politika 1885 6 хвилин

Українська

Január 21-én Genfben (Svájc) másfél órás tárgyalást folytatott Anthony Blinken amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. A politikusok ismét Oroszország ultimátum jellegű „biztonsági javaslatait” vitatták meg.

A találkozó előtt a sajtó tudomására jutott, hogy az amerikai külügyminiszter nem ad írásos választ Oroszország „javaslataira”. Anthony Blinken megjegyezte, hogy az Egyesült Államok abban érdekelt, hogy a fennálló félreértéseket párbeszéd útján rendezzék. „Mi sem várunk nagy előrelépést ettől a találkozótól” – mondta a tárgyalások elején Szergej Lavrov.  

A találkozót követően mindkét fél sajtókonferenciát tartott. Elsőként Szergej Lavrov, aki a sajtó képviselői előtt kijelentette, hogy ez a találkozó „köztes volt”. „Anthony Blinken azt mondta, hogy elégedett az eszmecserével, ami segít nekik a jövő héten abban (ezt már többször is kiemelték), hogy írásos választ adjanak nekünk” – közölte Lavrov tárcavezető, kiemelve, hogy az USA ígéretei szerint január 30-ig válaszolnak az orosz javaslatokra.

Amint azt számos orosz állami sajtóorgánum közölte, Lavrov szavait idézve, „a mai megbeszélések során az amerikai delegáció arra törekedett, hogy több időt szenteljen az „ukrán problémának”, és azt „előtérbe” helyezze”. De azt válaszolta, hogy az európai diplomácia témáját nem lehet erre a kérdésre összpontosítani. Az orosz külügyminisztérium vezetője kijelentette, Oroszországnak „nem áll szándékában megtámadni” szomszédjait.

Anthony Blinken külügyminiszter sajtókonferenciáján megerősítette, hogy az Orosz Föderáció biztonsági kérdésekkel kapcsolatos követeléseire az USA a jövő héten adja át írásos válaszát a szövetségesekkel való konzultációkat követően. Egyben megjegyezte, hogy ez a dokumentum az Egyesült Államok és szövetségesei ellenköveteléseit és „aggályait” is tartalmazni fogja Moszkva lépéseit illetően, és nem csak Ukrajnával kapcsolatban. „A diplomácia útján. Az Egyesült Államok ezt tartja a legjobb kiútnak a jelenlegi válságból. Az államtitkár elmondása szerint Oroszország a párbeszédre való felkészültségét a helyzet deeszkalációját szolgáló lépések megtételével bizonyíthatja – csapatainak kivonásával Ukrajna határai közeléből”, hangsúlyozta ki az amerikai külügyminiszter.

Az amerikai diplomácia vezetője ismét emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy a Kreml számos követelése elfogadhatatlan – a „NATO nyitott ajtók politikájáról” való lemondás, azaz a Szövetség nem bővít kelet felé. „Az ukránok saját jövőjük megválasztására vonatkozó szuverén joguk kérdése nem vita tárgya. A diplomata közölte, az USA számára „sérthetetlen szabály” a tárgyalások elve: Ukrajnáról Ukrajna nélkül, NATO-ról NATO nélkül és Európáról Európa nélkül, nem tárgyalnak”, emelte ki Blinken”.

A diplomáciai párbeszédhez ragaszkodva az Egyesült Államok továbbra is bármilyen fejleményre felkészül. Blinken külügyminiszter megjegyezte, hogy az Egyesült Államok, partnerei és szövetségesei „gyors és egységes válaszlépésre” készülnek az orosz hadsereg Ukrajna elleni agressziója esetében.

A sajtókonferencia során az újságírók megkérdezték Blinken urat: érti az Egyesült Államok, hogy mit akar elérni Oroszország? Az Egyesült Államok külügyminisztere azt válaszolta, hogy ezt a kérdést Vlagyimir Putyinnak kell feltenni. Egyben elismerte, hogy a megbeszélések során felkérte Lavrov minisztert, hogy magyarázza meg az orosz javaslatok paradox jellegét: az, amit ma a Kreml a tárgyalások során „állam stratégiai érdekeire való fenyegetettségnek” nevez – Ukrajna NATO törekvései, a Szövetség megerősödése Oroszország az elmúlt néhány évben való tevékenységének eredménye (Krím annektálása, a donbászi háború). Anthony Blinken emlékeztetett arra, hogy 2014-ig az Oroszország iránti szimpátia Ukrajnában 70% volt, most 25-30%. A Krím annektálása és Donbász megszállása előtt az ukránok 25-30%-a támogatta a NATO-csatlakozás gondolatát, ma már 60%.

2014-et követően az észak-atlanti szövetség „kötelességének érezte, hogy megerősítse keleti szárnyát”. És 2014 után sikerült az USA-nak rávennie NATO-szövetségeseit a katonai kiadások növelésére. Mindezt Oroszország magatartása váltotta ki, nem pedig az Egyesült Államok erőfeszítései” – emelte ki Anthony Blinken. „Moszkva Ukrajna elleni agressziójával ezen folyamatok és tendenciák megerősödését váltják ki, amik számukra aggodalomra adnak okot” – közölte az amerikai külügyminiszter. „Abban reménykedem, hogy Lavrov és Putyin urak az elkövetkezendő hetekben elgondolkodnak ezen” – összegezte az amerikai diplomácia vezetője.

NEWSMAKER

 

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei