Blinken: nincs értelme a minszki megállapodások felülvizsgálatának

Blinken: nincs értelme a minszki megállapodások felülvizsgálatának

20:00 Január 19, 2022

Politika 2619 2 хвилини

Українська

Nincs értelme a minszki megállapodások felülvizsgálatának a donbászi konfliktus megoldása érdekében, a dokumentum nagyon világos lépéseket tartalmaz – jelentette ki Antony Blinken amerikai külügyminiszter a kijevi tárgyalásai után szerdán, adta hírül az rbc.ua hírportál az Amerika Hangja rádióra hivatkozva.

A jelentés szerint Blinken a rádiónak nyilatkozva elmondta: „nem hiszem, hogy szükség lenne ezek felülvizsgálatára, mert számos nagyon világos lépést tartalmaznak, amelyeket mindkét félnek meg kell tennie.” Hozzátette: „és elmondhatjuk, hogy Ukrajna ezek közül a lépések közül sokat megtett, vagy elkezdte azok megtételét.

A külügyminiszter ugyanakkor megjegyezte, hogy Oroszország gyakorlatilag semmit sem tett a minszki egyezményekben előirányzott lépések tekintetében. „Az első kérdés az, hogy Oroszország mennyire komolyan kész a donbászi probléma megoldására a minszki folyamat keretein belül” – mondta, aláhúzva: egyetért azzal, hogy most ez az egyetlen út. Emlékeztetett arra, hogy hamarosan létre kell jönnie egy normandiai formátumú találkozónak, ami lényegében megint egy Oroszország szándékainak a tesztelése lesz.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei