Szijjártó: az Európai Unió egyetlen tagországa sem kéri ki olyan gyakran az állampolgárai véleményét, mint Magyarország

Szijjártó: az Európai Unió egyetlen tagországa sem kéri ki olyan gyakran az állampolgárai véleményét, mint Magyarország

11:50 Január 17, 2022

Politika 1343 5 хвилин

Az Európai Unió egyetlen tagországában sem kérik ki olyan gyakran az állampolgárok véleményét, mint teszi azt a magyar kormány, ami hiteltelenné teszi a demokrácia helyzetét érő bírálatokat – jelentette ki Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter a tárca közleménye szerint a Századvég Alapítvány hétfői rendezvényén.

A tárcavezető ” válságok kora – Az Európa Projekt kutatás eredményei 2021-ben című konferencián hangsúlyozta, hogy a magyar kormány a legfontosabb kérdésekben rendre társadalmi konzultációt hirdet, és annak eredményét be is építi a döntéshozatalba.

Kiemelte: az EU-ban „elnehezülni látszik” az egymás közötti kommunikáció, nincsen érdemi párbeszéd, „általában csak kioktatás, leckéztetés zajlik”, aminek egyik oka az lehet, hogy a felek eltérő jelentést tulajdonítanak egy-egy alapvető kifejezésnek. Magyarországon azt tartják demokráciának, hogy az országot az emberek felhatalmazása alapján, az akaratuknak megfelelően kormányozzák. A brüsszeli szótárban azonban mást értenek a kifejezés alatt, az már inkább a szélsőséges liberalizmussal jelent egyet – húzta alá. „Olyan rendszert értenek alatta, ahol nem számít a kultúra, a vallás, a hagyomány vagy az örökség. Egy országot akkor minősítenek demokráciának, ha minimum nem vitatják azt, hogy a férfiak is szülhetnek, illetve ha a sajtó legalább 100 százalékban liberális álláspontot képvisel. Ezt mi inkább ideológiai hegemóniaként fogalmaznánk meg” – mondta.

Szijjártó Péter ezt követően arról beszélt, hogy ennek tükrében nem meglepő, hogy az Európai Unió jelentősen meggyengült és húsz év alatt 21 százalékról 18 százalékra csökkent a részesedése a világ gazdasági teljesítményéből. A blokk szerinte emellett képtelen a határai megvédésére vagy jelentős szabadkereskedelmi egyezmények megkötésére, továbbá energiaellátási válság is sújtja. „Az ideológiai hegemónia nyomán lehetetlenné válik, hogy az EU józan észre alapuló, pragmatikus válaszokat adjon a kihívásokra” – vélekedett, hozzátéve, hogy pedig ezeket akár a maga javára is fordíthatná a közösség.

A külügyminiszter szerint a magyar válaszok számos olyan területen kiválóan működtek, ahol a brüsszeli intézkedések kudarcot vallottak, ezért öt ajánlást fogalmazott meg. „Védjék meg a határokat, ne engedjenek be mindenkit, és lehetőleg ne helyezzenek nyomást másokra, hogy elkövessék ugyanazt a hibát, mint ők” – ismertette az első „receptet”, rámutatva, hogy a migráció párhuzamos társadalmak kialakulásával, s így a biztonság romlásával járt Európa nyugati felében. „Ne küzdjenek a természet törvényei ellen: az anya nő, az apa férfi. Nem kell háromfajta wc, nem kell három rubrika a formanyomtatványokon” – folytatta. Ugyanakkor leszögezte, hogy 18 éves kora felett természetesen mindenki úgy él, ahogy akar, azt szeret, akit akar.

Szijjártó Péter ezután kitért arra, hogy „nem ideológiai kérdés, hogy melyik energiaelőállítási fajta zöld vagy fenntartható”, majd ennek kapcsán emlékeztetett, hogy több közép-európai ország is nukleáris energetikai kapacitásai bővítését tervezi.

Negyedik pontként a koronavírus-vakcinák ügyének apropóján kijelentette, hogy „nem kell és nem is szabad mindenből politikai, pláne ideológiai kérdést csinálni, főleg nem akkor, amikor emberéletek mentéséről van szó”.

Végezetül pedig arról beszélt, hogy az EU-nak el kell hagynia a kettős mércét. „Ha beengeded a bevándorlókat, nem szólsz az iszlamizáció ellen vagy hitet teszel a nyitott társadalom eszméje mellett, akkor gyakorlatilag bármit megtehetsz” – fogalmazott.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei