Törökország nem kapott érdemi támogatást az EU-tól a migránsválságban Erdogan szerint

Törökország nem kapott érdemi támogatást az EU-tól a migránsválságban Erdogan szerint

12:33 Január 14, 2022

Politika 1567 2 хвилини

Українська

Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtökön, Ankarában kijelentette, hogy országa nem kapott érdemi támogatást az Európai Uniótól a migránsválság elleni küzdelemben. A török államfő az uniós tagállamok törökországi nagykövetei előtt beszélt erről; szavait a sajtó idézte.

Erdogan időhúzással vádolta az EU-t, és nehezményezte, hogy az unió még mindig nem tudta életre hívni a Törökországban tartózkodó szíriaiak átvételére vonatkozó rendszert, amelyet a 2016 márciusában aláírt menekültügyi megállapodás rögzített a két fél között. Rosszallásának adott hangot amiatt is, hogy szerinte Európa a szíriai menekültek önkéntes hazatelepülésére irányuló török erőfeszítéseket sem támogatta.

A török nép és civil szervezetek fáradoztak azon, hogy szálláshelyeket alakítsanak ki, és helyrehozzák az infrastruktúrát a háború sújtotta arab országban – hangoztatta. Felszólalásában az elnök arról számolt be, hogy eddig közel 500 ezer szíriai tért haza. Erdogan várakozását fejezte ki a török állampolgárok schengeni vízummentességét célzó 2016-os uniós vállalás, valamint az Európai Unió és Törökország közötti vámunió felfrissítése terén is. Egyúttal reményének adott hangot, hogy az EU idén „megszabadul a stratégiai rövidlátástól”, és „bátrabban jár el” az EU–török kapcsolatok fejlesztésében.

(pestisracok.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei