Iohannis: továbbra is fontos cél az amerikai katonai jelenlét növelése Romániában

Iohannis: továbbra is fontos cél az amerikai katonai jelenlét növelése Romániában

18:33 Január 12, 2022

Politika 1555 3 хвилини

Továbbra is fontos célnak nevezte Klaus Iohannis román elnök az amerikai katonai jelenlét növelését Romániában abban a szerdai beszédében, amelyet a Romániában akkreditált külföldi diplomaták előtt mondott.

Az évente megszervezett találkozón Iohannis főleg hazája külpolitikai céljait vázolja fel. Ezúttal úgy vélte, hogy elsőbbséget élvez a biztonság kérdése, hiszen az elmúlt időszak kihívásai miatt szükség van egy erőteljesebb fellépésre a megelőzés és a védekezés területén. Rámutatott: Romániát aggasztja a szomszédságában kialakult biztonsági helyzet, amit az idézett elő, hogy Oroszország mintegy 100 ezer orosz katonát vont össze Ukrajna közelében. Iohannis szerint Románia támogatja a NATO-nak azt a megközelítését, hogy egyrészt határozott és hiteles elbátortalanító lépéseket tegyen Oroszországgal szemben, ugyanakkor nyitott legyen a Moszkvával folytatandó párbeszédre. E párbeszédben az állandó hivatkozási pontok között kell lenniük az észak-atlanti szövetség alapjait képező elveknek és értékeknek. Iohannis szerint feltétlenül szükség van az orosz-ukrán feszültség enyhítésére, és ennek konkrét lépésekben kell megnyilvánulnia. Hozzátette: elfogadhatatlan az erőszakkal való fenyegetés, akárcsak Európa jelenlegi biztonsági felépítésének a megkérdőjelezése.

Elmondta, hogy Románia támogatja a nyugat-balkáni országok, valamint Moldova és Georgia lakosságának azon törekvéseit, hogy hazájuk Európa felé közeledjen, akárcsak a csatlakozási tárgyalások elkezdését Albániával és Észak-Macedóniával. „A közös érdekünket szolgálja, hogy kiterjesszük a demokrácia, a jólét és a stabilitás térségét azokra az államokra is, amelyek tiszteletben tartják és magukénak vallják az európai közös értékeket” – mondta az államfő.

A román elnök az európai kétoldalú kapcsolatok tekintetében elmondta, hogy konszolidálni fogják Németországgal, Franciaországgal, Olaszországgal, Lengyelországgal, Spanyolországgal, Törökországgal és Magyarországgal a stratégiai partnerséget.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei