Kaczynski: Berlin központosított európai államot akar létrehozni

Kaczynski: Berlin központosított európai államot akar létrehozni

12:25 Január 11, 2022

Politika 1896 4 хвилини

Az új német kormánykoalíció az európai föderáció jelszavával lényegében központosított európai államot akar létrehozni – jelentette ki  Jaroslaw Kaczynski kormányfőhelyettes, a lengyel kormánypárt elnöke a Sieci konzervatív hetilapban hétfőn megjelent interjúban.

Kaczynski a terjedelmes interjúban – amelynek az a címe: „A függetlenégünk nem eladó” -, pozitív fejleményként értékelte, hogy a lengyelek jelenleg „realisztikusabban” érzékelik az európai valóságot, mint korábban. „Manapság már sok embernek szertefoszlott az a borzasztóan naiv illúziója, hogy az Európai Unió (EU) jótékonysági szervezet” – fogalmazott a politikus.

Úgy látta: az Európai Unióban a „német dominancia hivatalos elismerését akarják”. Az  új német kormány programjára utalva kijelentette: bizonyos értelemben hála illeti Berlint azért, hogy „egyértelművé tette a helyzetet, amikor az új európai föderáció építését hirdette meg, természetesen a saját irányítása alatt”.

Kaczynski egyúttal álcának nevezte a „föderáció” kifejezést, úgy ítélve meg, hogy Berlin igazából egy központosított (európai) államban gondolkodik. Bár a német diplomácia utólag megpróbálja elhomályosítani az eredeti megfogalmazást, Berlin tevékenysége arról tanúskodik, hogy e szavakat komolyan kell venni – húzta alá.

Az interjú egy másik részében Kaczynski megalapozottnak nevezte, ha Berlin mai politikája kapcsán egyesek német „negyedik birodalmat” emlegetnek. „A németek nyíltan hirdetik, hogy ők azok, akiké a döntő szó” – hangsúlyozta.

A pártelnök megítélése szerint az európai országok kormányai nemigen ellenkeznek a német tervekkel. „Ha viszont mélyebben vizsgáljuk a dolgokat, akkor erőteljesebb ellenállást észlelhetünk, sok országban erősödőben vannak azok az erők, amelyek szembeszegülnek az ilyen tervekkel” – szögezte le Kaczynski, példaként sorolva Olaszországot, Spanyolországot és Franciaországot.

A varsói kormány előtt álló kihívások közül Kaczynski kiemelte  a koronavírus-járványt, az inflációt, a Lengyelországot Fehéroroszország irányából hibrid támadásként érő migrációs nyomást is. Említette emellett „az orosz tevékenységet Ukrajnában és az egész térségünkben”. Ebben az összefüggésben nagyon valószínűnek tartott „valamilyen hirtelen felfordulást” a közép-  kelet-európai régióban.

Elmondta azt is: a Jog és Igazságosság pártja erős akarattal rendelkezik ahhoz, hogy győzzön a következő, 2023-ban esedékes parlamenti választásokon. Nem zárta ki egyúttal az előrehozott választások lehetőségét sem. „Ilyen helyzetben is megküzdenénk a győzelemért” – hangsúlyozta Jaroslaw Kaczynski.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei