karpat.in.ua

A NATO-nak ideje szednie a cókmókját és visszatérnie az 1997-es határokhoz – orosz főtárgyaló

Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes, aki az Oroszország-USA biztonsági tárgyalásokra érkezett Genfbe, kijelentette, itt az ideje, hogy az Észak-atlanti Szövetség „visszatérjen az 1997-es határokhoz, és szedje a cókmókját – adta hírül a strana.news hírportál a TASZSZ orosz hírügynökségre hivatkozva.

A jelentés szerint Rjabkov elmondta: „még egy laikus is megérti, hogy engedményeket követelni Oroszországtól egy olyan helyzetben, amikor a NATO arra törekedett, hogy – mint mondani szokták – visszaszorítani országunkat, és áthelyezni, ha nem is alárendelt szerepbe, de mindenképpen másodlagosba. Az európai és a nemzetközi politikában betöltött szerepünket tekintve ezt már nem lesz képes megtenni velünk biztonságunk közvetlen kárára.”

A külügyminiszter-helyettes rámutatott: „mindez a múlté. És azelőtt sem működött túl jól, de most egyszerűen vége. Tehát a NATO-nak szedelőzködnie kell, és visszatérnie az 1997-es határokhoz.” Azt is hozzátette, hogy nem szabad a NATO-ra hagyatkozni a biztonsági garanciák előmozdításában a holnap, január 10-én kezdődő tárgyalásokon. „Naivitás lenne azt várni, hogy a mai, nem sokkal a kapcsolatfelvételek megkezdése előtt megfogalmazott, nyilvános álláspontunk ismertetése alapján naivitás lenne” – húzta alá Szergej Rjabkov. Azt is kiemelte, hogy Oroszországnak az Egyesült Államokkal és a NATO-val a biztonsági garanciákról folytatandó tárgyalásai pozitív eredménye az lenne, ha „megerősítést nyerne a készség az orosz javaslatokkal történő munkára.”

(vb/strana.news)