Az Egyesült Államok, az EU és az ENSZ elítélte az erőszak alkalmazását a kazahsztáni tüntetések leverése során

Az Egyesült Államok, az EU és az ENSZ elítélte az erőszak alkalmazását a kazahsztáni tüntetések leverése során

12:27 Január 9, 2022

Politika 1886 4 хвилини

Українська

Az elmúlt napok forradalmi eseményei Kazahsztánban, amelyek szinte óránként, sőt gyorsabban változnak, továbbra is aggasztják a világ társadalmát. Washingtonnak és Brüsszelnek már megvan a maga álláspontja, az ENSZ is megszólalt ennek kapcsán, és persze Moszkvának is megvan a maga álláspontja, amely az egykori Szovjetunió területére, mint saját érdekszférájára tekint.

Január 6-án, csütörtökön Anthony Blinken amerikai külügyminiszter kazah kollégáját a Kazahsztáni krízis „békés megoldására” szólította fel.  A külügyminiszter egy telefonbeszélgetés során megerősítette, hogy az USA teljes mértékben támogatja az alkotmányos intézményeket és a sajtószabadságot, és a krízis békés, az emberi jogok tiszteletben tartásával való megoldása mellett áll ki” – áll az amerikai külügyminisztérium közleményében.

Az Európai Uniót hagyományosan „nagyon aggasztja” a kazahsztáni helyzet alakulása, és a külső katonai segítségnyújtás az, amit „el kell kerülni” – jelentette ki Joseph Borrell, az EU diplomáciai képviseletének vezetője. „Nagy aggodalomra ad okot a kazahsztáni helyzet alakulása” – írta Joseph Borrell Twitter-üzenetében azt követően, hogy Oroszország és szövetségesei a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete részéről „békefenntartókat” küldött Kazahsztánba.

A maga részéről Michelle Bachelet, az ENSZ Emberi Jogi biztosa a kazahsztáni konfliktus mindkét felét „az erőszak elkerülésére” és a „békés megoldásra” szólította fel.  „Az embereknek joguk van békés demonstrációkat tartani és szabadon kifejteni véleményüket. Ezen túlmenően, a tiltakozóknak, haragjuktól vagy elégedetlenségüktől függetlenül nem szabad erőszakhoz folyamodniuk”, áll Michelle Bachelet közleményében, amelyben továbbá mindazok szabadon bocsátására szólít fel, akiket „kizárólag a békés tüntetéshez való joguk érvényesítése miatt tartanak fogva”.

De mint mindig, Oroszországnak megvan a maga álláspontja az események kapcsán. Kreml készen áll további lépéseket tenni „egy kazahsztáni terrorellenes művelet végrehajtására”, áll az Orosz Föderáció Külügyminisztériuma jelentésében.  Eközben az ellenzék független koordinációs központja adatai szerint már több tucat ember halt meg a kazahsztáni „békefenntartó műveletben”.

„Az Orosz Föderáció, megerősítve elkötelezettségét a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetén (KBSZSZ) belüli szövetséges kötelezettségvállalások mellett, támogatja a sürgős intézkedések meghozatalát a belpolitikai helyzet gyors romlása és az erőszak fokozódása miatt Kazahsztánban.

A számunkra baráti országban végbemenő legutóbbi eseményeket egy külföldi támogatású, erőszakos kísérletnek tekintjük, hogy felkészült és szervezett haderők alkalmazásával megdöntsék az állam biztonságát és egységét”, áll az orosz külügyminisztérium az kazahsztáni események kapcsán nyilvánosságra hozott nyilatkozatában.

A nyilatkozatban kiemelték, hogy Oroszország folytatja a konzultációkat a kazah féllel és a KBSZSZ belüli szövetségeseivel, hogy „elemezhesse és kidolgozhassa a további hatékony lépések szükségességét, többek között a kazah állam bűnüldöző szervei terrorellenes műveletének javítása, az ország valamennyi állampolgárának biztonságának biztosítása, valamint a kritikus infrastruktúra létfontosságú objektumai kazah hatóságok ellenőrzése alá vonása érdekében”.

NEWSMAKER

 

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei