karpat.in.ua

Atomfegyverek terjedésének a megakadályozásáról tárgyalnak

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) öt állandó tagja – az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Egyesült Királyság és Franciaország hétfőn kötelezettséget vállalt, hogy „megakadályozza az atomfegyverek további terjedését” – jelentette be a francia elnöki hivatal.  

A nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló nemzetközi egyezmény (atomsorompó-szerződés, NPT) felülvizsgálati konferenciája előtt, hétfőn kiadott közös nyilatkozatában az öt atomnagyhatalom hangsúlyozta, hogy „együtt kíván működni valamennyi állammal olyan biztonsági környezet létrehozásában, amelynek köszönhetően nagyobb haladást lehet elérni a leszerelésben, s amelynek végső célja egy atomfegyverek nélküli világ létrehozása” – áll az öt ország ezirányú munkálatait két éve koordináló francia elnöki hivatal közleményében. Az 1970-ben életbe lépett atomsorompó-szerződés tizedik felülvizsgálati konferenciáját az ENSZ égisze alatt, a 191 részes állam részvételével január 4. és 28. között tartják New Yorkban.

„Megerősítjük, hogy egy atomháborút nem lehet megnyerni és soha nem szabad megvívni”– olvasható az öt ország közleményében.

„Tekintettel az atomfegyverek esetleges bevetésének kiterjedt következményeire, kijelentjünk, e fegyvereknek csak védelmi, elrettentő és háborút megelőző célokat kell szolgálniuk” – tették hozzá.

„Mi valamennyien fenntartani és erősíteni akarjuk azokat az intézkedéseket, amelyek megakadályozzák atomfegyverek nem engedélyezett, illetve nem szándékos felhasználását”– fogalmaztak a közleményben.

Az orosz külügyminisztérium hétfőn reményét fejezte ki, hogy Oroszországnak a BT négy másik tagállamával közösen tett kötelezettségvállalása segít enyhíteni a nemzetközi feszültségeket. Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője hangsúlyozta, hogy Moszkva szerint továbbra is szükséges az öt állandó BT-tag csúcstalálkozójának összehívása.

„Kína szerint a nyilatkozat hozzájárul a kölcsönös bizalom erősítéséhez és a nagyhatalmak közötti versengés egyeztetéssel és együttműködéssel történő felváltásához” – jelentette ki a Hszinhua kínai hírügynökség szerint Ma Csao-hszü kínai külügyminiszter-helyettes.

A NTP-szerződés jogilag „atomfegyverrel rendelkező államnak” ismeri el a BT öt állandó tagját. Három másik, atomfegyverrel rendelkezőnek tekintett ország – India, Pakisztán és Izrael – nem részese a szerződésnek. Észak-Korea bírálja az atomsorompó-szerződést.

Forrás: 168.hu