A párizsi diadalívről lekerült  az európai uniós zászló

A párizsi diadalívről lekerült az európai uniós zászló

11:03 Január 3, 2022

Politika 2353 3 хвилини

A BBC írása szerint a jobboldali politikusok tiltakozása miatt most levették a párizsi diadalívről az óriási uniós zászlót, amely az Európai Unió soros francia elnöksége miatt került fel.

A szélsőjobboldali pártvezető, Marine Le Pen szerint a francia zászló „lecserélése” az emlékművön támadás volt az ország identitása ellen. A kormány egyik minisztere úgy nyilatkozott, hogy az Európai Uniós zászló elhelyezése csupán átmeneti volt. 

Marine Le Pen, aki jelöltként indul az áprilisi elnökválasztáson, és francia legfelsőbb bírósághoz nyújtott be panaszt, a kormány elleni győzelemként értékelte a lépést. A szintén szélsőjobboldali jelölt, Eric Zemmour mellett a konzervatív induló, Valérie Pécresse is támadta a kihelyezett zászlót.

„Eredeti terveink szerint is most vasárnap vettük volna le a zászlót” – mondta el a France Inter rádiónak Clément Beaune európai ügyekért felelős miniszter, aki visszautasította, hogy a támadások miatt cselekedtek volna. A miniszter azt is elmondta, hogy a francia zászló is csak esetenként van kihelyezve a diadalívre. 

Amint arról beszámoltunk, január elsejétől fél évre Franciaország veszi át az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét Szlovéniától. Prioritásai között a koronavírus-járvány kezelése, a szociális Európa erősítése, a klímacélok és a gazdasági fejlődés összehangolása, az erős határvédelem kialakítása és a schengeni övezet reformja szerepel

A január 1-jétől június 30-ig tartó francia elnökségnek az Újraindítás, erő és összetartozás (Relance, Puissance, Appartenance) jelmondattal meghirdetett céljai között szerepel az európai stratégiai szuverenitás meghatározása azért, hogy Európa megerősödjék és önállóvá váljék a világban, továbbá egy, a határait ellenőrizni képes egységes és demokratikusabb Európai Unió létrehozása.

(Index)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei