A Politico értekezik arról, bal- vagy jobboldali volt-e Jézus

A Politico értekezik arról, bal- vagy jobboldali volt-e Jézus

18:51 December 26, 2021

Politika 99083 2 хвилини

A végkövetkeztetés nagyjából sejthető, hangsúlyozzák ugyanis, hogy Jézus „menekültek gyerekeként született”.

A Politico véleménycikkében arról ír Jacopo Barigazzi külpolitikai szakújságíró, hogy „Jézust politikailag kisajátították a keményvonalas konzervatívok és a bevándorlásellenes populisták”. 

A cikkíró Donald Trumpot hozza fel negatív példaként, aki egyszer egy templom előtt Bibliával a kezében fotózkodott, a másik negatív példa pedig Orbán Viktor, akit a cikkben „migrációellenes radikálisnak”, valamint „a keresztény Európa önjelölt védelmezőjének” hívnak.

A publicisztika felteszi azt a kérdést, hogy

„Miképpen sajátította ki Jézust a jobboldal, ha egyszer menekültek gyermeke volt?”,

majd idézi az uniós püspöki bizottság főtitkárát, Manuel Prietót, aki szerint Jézus tanítását nem lehet olyan politikai kategóriákra leszűkíteni, amik a felvilágosodás során alakultak ki. Ugyanakkor nem lehet alkalmazni a mai címkéket sem Jézusra.

A cikkben végül idézik egy olasz elemző, Iacopo Scaramuzzi szavait is, aki szerint a „kereszténységet használó mozgalmaknak (…) sok esetben nem sok közük van a hithez”. Álláspontja szerint „a vallást többnyire azért karolják fel, mert a kereszténységet közös nyelvnek tekintik, meglovagolják a nosztalgiát a hagyományok, a régi szép emlékek iránt, amikor még nem volt EU, melegházasság és nem éltek muzulmánok a városban”.

Forrás: mandiner

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei