Továbbra sincs kompromisszum a Tiszaújlaki Kistérségi Tanácsban

Továbbra sincs kompromisszum a Tiszaújlaki Kistérségi Tanácsban

16:26 December 25, 2021

Politika 91462 8 хвилин

Українська

Ismét félbeszakadt a Tiszaújlaki Kistérségi Tanács december 23-ra meghirdetett ülése. A következő ülését a polgármester várhatóan még idén, karácsony után hívja össze. Ismeretes, hogy a koalíciót alkotó KMKSZ és a Nép Szolgája párt frakciója jelentős többséget alkot a testületben, ennek ellenére a tanácsülés napirendjének összeállítása során Kovács István polgármester az írásban benyújtott határozati javaslataik napirendre tűzését nem engedte, a 2022-es költségvetésről szóló vitát sem volt hajlandó elnapolni, ezért a többséget alkotó koalíció leszavazta a napirendet, majd Kovács István bezárta az ülést.

A tanácsülésen nagy számban megjelentek a helyi oktatási intézmények dolgozói is, akik néhány perc után csalódottan indulhattak haza.

Aljohin Viktor, a költségvetési bizottság elnöke, aki egyben a Nép Szolgája párt frakcióvezetője, tudósítónknak a félbeszakadt tanácsülés után elmondta, hogy szerinte a Tiszaújlaki kistérség szerencsére olyan anyagi helyzetben van, hogy választóik érdekében nem engedhetik meg, hogy a 2022-es költségvetés csak a fizetésekről és a prémiumokról szóljon. Nem tudják elfogadni, hogy a KMKSZ-szel közösen javasolt fejlesztési projektjeiket rendre lesöpri a polgármester az asztalról. Jutni kell a költségvetésből azoknak az embereknek is, „akik kisebb falvakban élnek, úttalan utakon járnak”. Mivel csak két nappal korábban kapták meg a részletes költségvetés-tervezetet, meg fogják vizsgálni tételesen, hogy honnan lehetne az általuk javasolt projektekre pénzt átcsoportosítani.

Székely Gusztáv, a KMKSZ-frakció képviselője, az oktatási bizottság elnöke elmondta, hogy a kistérség összes településén beindult a vezetékes ivóvízhálózat és szennyvízkezelő rendszer kiépítése, ezzel kapcsolatos programot és tervdokumentációt szerettek volna jóváhagyatni a tanáccsal, kezdeményeznék továbbá a kistérség kommunális vállalatának létrehozását.

A KMKSZ-es képviselő szerint a jövő évi költségvetésben vannak olyan tételek, amelyek még nincsenek kellőképpen kidolgozva. „Azt a képviselői javaslatot, hogy a 2022-es költségvetést vegyük le a napirendről, a polgármester nem szavaztatta meg a tanáccsal – megsértve ezzel a testület működési szabályzatát. Helyette gyorsan berekesztette az ülést. Ezzel ma ismét megállt a munka. Csak tegnap került a költségvetési bizottság elé a részletes költségvetés-tervezet, amivel kapcsolatban több javaslatunk is lenne. Mi elmondtuk terveinket a tegnapi bizottsági ülésen, ott heves vita alakult ki. Végül mára két költségvetés-tervezet is van:egyik a mienk, a másik a polgármesteré. Hangsúlyozom, hogy a közintézmények fenntartása, a fizetések és a kistérség működésének vonatkozásában a két tervezet nem tér el érdemben egymástól. Mindössze néhány, de számunkra fontos pontban tér el a véleményünk a polgármesterétől” – jelentette ki Székely Gusztáv, aki példaként kiemelte: „Nem értünk egyet azzal, hogy a kistérségi hivatal egyes dolgozói az év folyamán – havi rendszerességgel – a fizetésük 100–150%-ának megfelelő prémiumot kapjanak, mint ahogy ez 2021-ben történik. E mögött nem látjuk a teljesítményt, és rendkívül igazságtalan is, hisz például a pedagógusok és más dolgozók legfeljebb évente egyszer kapnak prémiumot. A kistérségi hivatal dolgozóinak prémiumaira éves szinten fordított összeg eléri az 5 millió hrivnyát, amit mi útépítési programok önrészére szeretnénk fordítani, ugyanis arra lenne leginkább szükség a kistérségünkben.”

Aljohin Viktor hozzáfűzte: „Tíz évig voltam polgármester, és a munkatársaimnak évente legfeljebb háromszor-négyszer adtam prémiumot, de azt mindig a teljesítményhez kötöttem, hogy mennyi támogatást, pénzt hoztunk be a településre. Itt most mindentől függetlenül a költségvetésünkből az a hatvan ember, aki a kistérségi tanácsunk központi hivatalában dolgozik, a fizetésén felül haza visz évi négy-öt millió hrivnyát. Ez nagyon sok pénz, amire nagy szükség lenne, például útépítési projektek önrészét finanszírozhatnánk belőle. Mit mondanak a választóink, ha ezt így megszavazzuk?!

Gorondi Albert, a KMKSZ frakcióvezetője végül hozzáfűzte: „Sajnos a mai napon is láthatták, hogy a mi javaslataink nem kerülhettek be a napirendi pontok közé. A polgármester velünk, a képviselők többségével nem akar konstruktívan együttműködni, inkább akadályozza a testület munkáját, és mindig a KMKSZ-t igyekszik hibáztatni, ellenünk próbálja hangolni az embereket. Ma is itt ültek az oktatási intézményeink dolgozói, akik láthatták, hogy nem mi vagyunk azok, akik rosszat akarunk a lakosságnak.”

Mint arról már korábban is írtunk, nehéz helyzet alakult ki a Tiszaújlaki kistérségben, a 26 tagú tanácsban 12 mandátumot szerzett a KMKSZ, akik koalícióra léptek a Nép Szolgája párt négytagú frakciójával. A független jelöltként indult Kovács István polgármester viszont a kisebbségbe szorult Ridne Zakarpattya hét és az UMDSZ három képviselőjére támaszkodik, figyelmen kívül hagyva a képviselő-testületben kialakult realitásokat. Nem tűzi napirendre a KMKSZ beadványait, hisz azt a tanács többsége minden bizonnyal megszavazná. Nem egyeztet, nem tárgyal, a képviselő-testület megkerülésével igyekszik a kistérséget vezetni. Beosztottai számára szórja a prémiumot, akik cserében kiállnak mellette, próbálják a KMKSZ ellen hangolni a lakosságot, de ezzel leginkább nem a magyar szövetségnek, hanem a Tiszaújlaki kistérségben élőknek árt, ahol a fejlesztési projektek lebonyolítása helyett belső harcok emésztik fel az energiákat.

(Badó Zsolt/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei