A Legfőbb Ügyészség hivatalosan hazaárulással gyanúsította meg Petro Porosenko volt elnököt

A Legfőbb Ügyészség hivatalosan hazaárulással gyanúsította meg Petro Porosenko volt elnököt

17:29 December 20, 2021

Politika 3486 2 хвилини

Українська

A Legfőbb Ügyészség hétfőn hivatalosan hazaárulással gyanúsította meg Petro Porosenkót, Ukrajna ötödik elnökét, a dokumentumot a legfőbb ügyész egyik helyettese írta alá – közölte Olekszandr Turcsinov, az Európai Szolidaritás párt központi törzsének vezetője, adta hírül az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint Turcsinov elmondta: a gyanúsítást nem Irina Venediktova legfőbb ügyész írta alá, hanem a Szimonenko nevű egyik helyettese. Turcsinov szerint a Porosenko elleni gyanú az, hogy 2014–2015-ben közreműködött szén szállításában az ideiglenesen megszállt Donbász területéről. „Ukrajnának a szénnel való ellátásáról van szó a 2014–2015-ös katonai szembenállás közepette. A hadi helyzet rendkívül nehéz volt és súlyosbodott. Ilyen körülmények között az ország akkori vezetése biztosítani tudta az energiaellátását biztonságát” – mutatott rá Turcsinov.

Mint a hírportál emlékeztetett rá, december 17-én az Állami Nyomozóiroda (DBR) nyomozói megpróbálták átadni az idézést Porosenkónak, de az orosz nyelven káromkodva reagált a kérésre és nem vette át, majd autójával elhajtatott a helyszínről. Ezt követően a volt elnök sajtószolgálata bejelentette, hogy Porosenko diplomáciai körútra indult Törökországba és Lengyelországba.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei