Alekszej Navalnij lánya vette át apja nevében az EP Szaharov-díját

Alekszej Navalnij lánya vette át apja nevében az EP Szaharov-díját

18:13 December 15, 2021

Politika 83054 3 хвилини

Українська

Darija Navalnija, a jelenleg börtönben lévő Alekszej Navalnij, orosz ellenzéki lánya vette át apja nevében szerdán az Európai Parlamentben az  emberi jogokért, a demokráciáért és a gondolatszabadságért folytatott küzdelemért járó Szaharov- díjat.

A politikus lánya a díj átvételekor tartott beszédében nemtetszését fejezte ki „azokkal szemben akik pragmatikus úton közelítik meg a kapcsolatokat Oroszországgal”. „Csak vissza kell tekinteni a történelemre és láthatjuk, hogy a zsarnokokkal nem lehetséges együttműködni. Nem elég kemény, elítélő nyilatkozatokat tenni, és utána mintha mi sem történt volna, folytatni a párbeszédet – hangsúlyozta Navalnaja. Hozzátette: Vlagyimir Putyin orosz elnök rájött, hogy népszerűsége növelése érdekében akár háborút is kirobbanthat, és ezt az is segíti, hogy szerinte a nemzetközi közösség már több éve „flörtöl” a moszkvai vezetéssel.

A politikus lánya elmarasztalóan nyilatkozott azokról az európai politikusokról is „akik arra vágynak, hogy munkát kapjanak Putyin állami vállalatainak igazgatótanácsában, vagy az orosz oligarchák jachtjain hajókázzanak”.

David Sassoli, az Európai Parlament olasz elnöke a  díjátadó beszédében Navalnij, és minden jogtalanul fogva tartott Szaharov-díjas szabadon bocsátására szólított fel. „Egy olyan világban, ahol tekintélyelvű rezsimek és populista erők támadják az emberi jogokat és veszélyeztetik az alapvető szabadságjogokat, Szaharov-díjasaink példát mutatnak arra, mit jelent az e jogokért folytatott küzdelem” -jelentette ki Sassoli.

A Szaharov-díjat 1988 óta minden évben olyasvalakinek ítélik oda, aki jelentős erőfeszítéseket tesz, nagy áldozatokat vállal az emberi jogokért, a gondolatszabadságért és a demokráciáért folytatott küzdelemben. A Nobel-békedíjas Andrej Szaharov orosz fizikus nevét viselő díjra a parlamenti frakciók vagy legalább 40 képviselő ajánlhat jelöltet. A díj mellé 50 ezer euró jutalom jár.

Navalnij az orosz elnök, Vlagyimir Putyin és kormánya politikájának bírálójaként vált ismertté. Tavaly augusztusban, egy szibériai út során, feltehetően idegméreggel támadást követtek el ellene. Külföldi gyógykezelése után, az idén januárban visszatért Moszkvába, ahol letartóztatták, februárban pedig egy gazdasági bűncselekmény miatt rá kiszabott két és fél év börtönbüntetés letöltésére ítélték. Júniusban az orosz bíróság betiltotta Navalnij regionális irodáinak és korrupcióellenes alapítványának működését.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei