karpat.in.ua

Ellenzi a prostitúció és a könnyű drogok ukrajnai legalizálását Timosenko

A prostitúció és a könnyű drogok hazai törvényesítése ellen foglalt állást Julija Timosenko, a Batykivscsina (Haza) párt vezetője a NAS televízió csütörtök esti politikai vitaműsorában.

Az ukrán politika matrónája a prostitúció legalizációja kapcsán hangsúlyozta: adót szedni a – lényegét tekintve – emberi elesettség, az egyén életének szétesettsége után Ukrajnában nem megengedhető. A műsorvezetőhöz fordulva kérdezte, hogy szeretné-e, ha lányának ez (prostitúció) lenne a munkája? Úgy vélte, ez a család és az ember csődje.

A könnyű drogok lehetséges legalizálásáról szólva elmondta, hogy az maga „a lelki megsemmisülés”. Egyúttal rámutatott, hogy nem szabad összetéveszteni a könnyű drogok törvényesítésének kérdését a narkotikumok gyógyászati célú felhasználásával.

A tavalyi ukrajnai hatalomváltás után többször nyilvánosan felvetődött a prostitúció és a könnyű kábítószerek legalizálásának kérdése, elsősorban az adóbevételek növelése céljából.

(vb/nash.live)