karpat.in.ua

A botrányba keveredett belügyminiszter-helyettes elbocsátására szólított fel Zelenszkij

Olekszandr Gogilasvili helyettes belügyminiszter tisztségéből történő elbocsátását követelte vasárnap Volodimir Zelenszkij elnök, miután botrány tört ki amiatt, hogy a belügyér egy kelet-ukrajnai biztonsági ellenőrző ponton fenyegetőzött és durván beszélt az okmányait vizsgáló rendőrökkel – adta hírül az rbc.ua hírportál az elnök Telegram-csatornájára hivatkozva.

A jelentés szerint Zelenszkij bejegyzésében azt írta, a Gogilasvilivel kapcsolatos incidensre csak egy reakció lehet. „Arra kérem a belügyminisztert és a kormányt, hogy vegyék fontolóra a belügyminiszter-helyettes vezetője felmentésének kérdését” – közölte. Mint hangsúlyozta: „biztos vagyok benne, hogy a megfelelő felmondó nyilatkozatot már maga a helyettes belügyminiszter is megírta.”

Zelenszkij úgy vélte, mindenkinek megfelelő módon kell viselkednie a rendőrség törvényes képviselőinek jogszerű követelése esetén. „A betöltött pozíciótól, társadalmi helyzettől vagy bármilyen egyéb körülménytől függetlenül” – mutatott rá az elnök.

(vb/rbc.ua)