karpat.in.ua

Moszkva ellenintézkedésekkel fenyeget NATO-alakulatok ukrajnai telepítése esetén

Oroszországot rendkívül aggasztja a nyugati országok katonai egységeinek esetleges ukrajnai telepítése, ez a helyzet arra kényszeríti Moszkvát, hogy intézkedéseket foganatosítson érdekeinek védelmében – jelentette ki hétfőn Dmitrij Peszkov orosz elnöki sajtótitkár egy televíziós interjúban, adta hírül az rbc.ua hírportál a TASZSZ orosz hírügynökségre hivatkozva.

A jelentés szerint a kremli sajtószóvivő az RT televíziónak nyilatkozva reagált Olekszij Reznyikov védelmi miniszter hétfőn megjelent lapinterjújára, amelyben 500 kanadai katona Ukrajnába vezénylését és az orosz határ melletti állomásoztatását javasolta. A miniszter azt is mondta, hogy Kanadának, az Egyesült Államoknak és Nagy-Britanniának közösen és gyorsan katonai támogatást kell nyújtania Ukrajnának az Oroszországgal való szembeszálláshoz.

Ennek kapcsán elmondta: „számos európai fővárosból hallottunk már hasonló kijelentéseket, köztük a brit hadseregtől is, véleményem szerint volt olyan nyilatkozat, hogy készek odaküldeni az egységeiket. És nem csak kiképző, hanem harci alakulatokat is.” Hozzátette, „ez az, ami rendkívül aggaszt minket, ez az, ami nem tetszik nekünk. És ez az, ami arra késztet bennünket, hogy bizonyos intézkedéseket tegyünk saját érdekeink védelmében, hogy bebiztosítsuk magunkat azzal szemben, ami folyik.”

(vb/rbc.ua)