Megszakadtak az Iránnal folytatott nukleáris tárgyalásokat, az USA alternatív megoldást keres

Megszakadtak az Iránnal folytatott nukleáris tárgyalásokat, az USA alternatív megoldást keres

15:13 December 6, 2021

Politika 1818 4 хвилини

Українська

Kezdjük azzal, hogy Anthony Blinken amerikai külügyminiszter kijelentette, mondta, „Irán hozzáállása a nukleáris tárgyalásokhoz komolytalan”. Egyben kihangsúlyozta, Washington „más lehetőségeket is megvitat, ha a diplomácia kudarcot vallana”.

Anthony Blinken amerikai külügyminiszter egyúttal arra figyelmeztetett, hogy az Egyesült Államok nem engedi meg Iránnak az időhúzást, és a nukleáris programja folytatását”. A Fehér Házban ugyanakkor kijelentették, hogy Irán hozzáállása „nem a problémák megoldásából áll”, hozzátéve, hogy a döntés elérhető lehet, ha Irán erre készen áll.

Mint ismeretes, az Egyesült Államok és az európai országok – az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország elutasították Irán a szankciók feloldására és a nukleáris program korlátozására vonatkozó, a bécsi tárgyalásokon előterjesztett kezdeti javaslatát. Az európai tisztviselők kijelentették, „csalódottak és aggódnak” azon módosítások miatt, amelyeket Irán a hat hónapos megállapodás hatodik fordulója során elért megállapodás tervezetben végrehajtott.

„Irán visszautasított szinte minden kompromisszumot, amelyeket a több hónapos tárgyalásokat követően elértek, és most jelentős változtatásokat követel a megállapodás szerkesztésében”, jelentették ki európai tisztviselők a tárgyalásokon.

Az európai diplomaták arra figyelmeztettek, hogy tekintettel arra, hogy Irán öt hónapra felfüggesztette a tárgyalásokat, és azalatt az idő alatt felgyorsította atomprogramját, nehéz megmondani, hogy az iráni álláspont változása miatt kialakult újabb ellentétek rövid időn belül megoldhatóak-e.

A tárgyalásokon végbement érdekes álláspontváltásról tanúskodnak Emmanuel Macron francia elnök szavai is, aki kijelentette, nagyon nehéz lesz megállapodásra jutni Iránnal, ha Izrael és az Perzsa-öböl országai nem vesznek részt közvetlenül ebben a folyamatban.

Macron elnök elmondása szerint, ha a bécsi tárgyalások nem végződnek sikerrel, nem zárja ki, hogy a „nukleáris tárgyalások Iránnal a közeljövőben nem indulnak újra”. A francia elnök ugyanakkor pesszimizmusát fejezte ki az Iránnal folyó tárgyalások kilátásaival kapcsolatban.

A maga részéről Naftali Bennett izraeli miniszterelnök is kommentálta a nukleáris tárgyalásokat, amelyek első fordulója Bécsben véget ért.

„Azt mondtam a barátainknak, hogy Irán nukleáris zsarolást hajt végre, amelynek nem szabad bedőlni. Irán az összes szabályt megsérti, és már ez év áprilisában megkezdte az urán nagyon magas – 60%-os dúsítását. Nyilvánvaló, hogy Iránt a helyére kell tenni, és ehhez a Nyugatnak természetesen megvannak az eszközei” – tette hozzá az izraeli miniszterelnök.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei