Határozott választ adna USA egy esetleges ukrajnai orosz invázióra

Határozott választ adna USA egy esetleges ukrajnai orosz invázióra

08:27 December 2, 2021

Politika 455 3 хвилини

Az Egyesült Államokat mélyen aggasztják azok a jelek, amelyek szerint Oroszország agresszív lépéseket tervez Ukrajna ellen – mondta Antony Blinken amerikai külügyminiszter. A Reuters szerint a NATO külügyminisztereinek szerdai Rigában tartott ülése után Blinken elmondta, Oroszország tervei között szerepel Ukrajna belső destabilizálása, valamint a nagyszabású katonai műveletek.

A külügyminiszter szerint az elmúlt hetekben Oroszország viselkedése katonai lépések felé mutatnak, példaként a határ mellé felvonult több tízezres erőt hozta fel. Oroszország korábban azt mondta, hogy Ukrajnával szembeni magatartása tisztán védekező jellegű, és azzal vádolta Kijevet, hogy az oroszbarát lázadók által tartott kelet-ukrajnai területek visszafoglalására törekszik. Kijev tagadja ezt a vádat.

Blinken szerint az Egyesült Államoknak minden eshetőségre fel kell készülnie, bár azt mondta, nem tudni, hogy Putyin meghozta-e a döntést a támadásra.

„Világossá tettük a Kreml számára, hogy határozottan fogunk válaszolni, beleértve egy sor komoly gazdasági intézkedést, amelyek alkalmazásától a múltban tartózkodtunk” – mondta. A külügyminiszter szerint a NATO többi tagja is hajlandó lenne erőteljes választ adni egy esetleges invázióra.

Hasonlóan nyilatkozott Jens Stoltenberg NATO-főtitkár is a rigai találkozón. Azt mondta, „Oroszországnak súlyos politikai és gazdasági következményekkel kell szembenéznie, amennyiben katonai erőszakot alkalmaz Ukrajna ellen”. Hozzátette: „2014-ben Moszkva törvénytelenül annektálta a Krím félszigetet, és ezzel kollektív védelmünk hidegháború óta legmagasabb fokú megerősítését aktiválta” – tette hozzá.

(hvg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei