karpat.in.ua

Putyin menesztette a börtönfelügyelet parancsnokát, Kalasnyikovot

Vlagyimir Putyin orosz elnök menesztette posztjáról csütörtökön Alekszandr Kalasnyikovot, az orosz börtönfelügyelet (FSZIN) parancsnokát, egyben Arkagyij Gosztyev korábbi belügyminiszter-helyettes személyében kinevezte utódját.

Az elnök csütörtökön írta alá az erről szóló rendeletet. Az FSZIN parancsnokának 2019 októberében kinevezett, 57 éves Kalasnyikov 1987 óta szolgált állambiztonsági szerveknél, korábban egyebek között a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) komiföldi és krasznojarszki területi vezetője volt.

A 60 éves Gosztyev 1981-ben, a belügyi szerveknél kezdte pályafutását, majd Moszkva déli közigazgatási körzete belügyi igazgatósága szervezett bűncselekmények kivizsgálásával foglalkozó osztályának vezetője lett. 2006-tól töltötte be a moszkvai belügyi főigazgatóság közrend fenntartásáért felelős osztályának a vezetését, majd 2010-től a fővárosi vezető helyettese volt, 2012-ben pedig belügyminiszter-helyettesnek nevezték ki.

A személyi változtatások okát nem közölték a rendeletben.

Az FSZIN rendszerével kapcsolatban szeptemberben botrány robbant ki, miután a gulagu.net portál videofelvételt tett közzé rabok kínzásáról a Szaratov megyei 1. számú tbc-kórházban. Az esettel kapcsolatban vizsgálatot indítottak. Később további videofelvételek kerültek napvilágra. Igor Krasznov főügyész elmondása szerint 12 esetben indítottak vizsgálatot az említett kórházban elkövetett kínzásokkal összefüggésben.

(portfolio.hu)