Decemberben kezdődhet az orosz katonai agresszió miatti destabilizáció Ukrajnában – Védelmi Minisztérium

Decemberben kezdődhet az orosz katonai agresszió miatti destabilizáció Ukrajnában – Védelmi Minisztérium

10:52 November 16, 2021

Politika 3248 2 хвилини

Українська

Már december elején elkezdődhet a helyzet destabilizálódása Ukrajnában Oroszország katonai agressziója következtében – jelentette ki Hanna Maljar védelmi miniszterhelyettes egy televíziós műsorban, adta hírül az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint Maljar az ICTV csatorna hétfő esti politikai talkshowjában szerepelve elmondta, hogy jelenleg nincs véleménykülönbség Ukrajna és nyugati partnerei között az orosz csapatmozgásokat illetően. Mint hangsúlyozta, „nem különbözik a véleményünk a partnerországokétól és a hírszerzésekétől, amelyekkel információcserét folytatunk. Nincs véleménykülönbség az orosz csapatok létszámát és mozgásuk intenzitását illetően.”

Mint a helyettes védelmi miniszter jelezte, hogy Ukrajna és a partnerei különbözőképpen készítik a prognózisaikat, de most minden előrejelzés egyezik. „A válság körülbelüli idejeként a mostani telet jelölik meg. Decembertől kezdődően” – mutatott rá Hanna Maljar.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei