Johnson: Választani kell majd az orosz gáz és Ukrajna támogatása között

Johnson: Választani kell majd az orosz gáz és Ukrajna támogatása között

12:30 November 16, 2021

Politika 2731 3 хвилини

Українська

Boris Johnson, az Egyesült Királyság miniszterelnöke kijelentette, hogy a Nyugat hamarosan választás előtt áll majd: az orosz gáztól való függés és Ukrajna támogatása között, idézte a brit kormányfőt a The Guardian és a Reuters.

„Reméljük, hogy barátaink ráébrednek, hogy hamarosan választania kell a között, hogy még inkább függjön az orosz gáztól az új óriásvezetékekben vagy megvédik Ukrajnát és a béke és stabilitás ügyét, hadd mondjam így.”

„Amikor azt mondjuk, hogy támogatjuk Ukrajna szuverenitását és integritását, az nem azért van, mert Oroszország ellenségei akarunk lenni, és nem azért, mert valahogy el akarjuk szigetelni ezt a nagy országot.”

A kormányfő az orosz gáztól függő európai országoknak szánt nyilatkozatában felvetette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök vegye komolyan a Kelet-Európai gázvezetékeken áthaladó szállítások korlátozását, ha a Nyugat azt jelzi, hogy szándékában áll megvédeni Ukrajnát. A brit kormányfő hivatalos képviselője elmondta: „Riasztó a helyzet a határon. Továbbra is támogatjuk Ukrajna területi egységét Oroszország ellenségeskedése ellenére.”

Ezen kívül Johnson azzal vádolta meg az önmagát Fehéroroszország elnökévé kikiáltó Aljakszandr Lukasenkát, Oroszország szövetségesét, hogy „gusztustalan” kísérlet révén provokál migránsválságot a lengyel határon az európai egység aláásása érdekében. Az uniós országok várhatóan kibővítik a Fehéroroszország elleni szankciókat.

Előzmények:

Korábban az ukrajnai határ mentén az orosz csapatok összevonásával kapcsolatos aggodalmak merültek fel. Oroszország viszont tagadta azokat az állításokat, amelyek szerint invázióra készülne, miután az ukrán védelmi minisztérium közölte, hogy körülbelül 90 ezer orosz katona tartózkodik a térségben. Liz Truss brit külügyminiszter összefogásra szólította fel az európai országokat az Északi Áramlat-2 gázvezeték üzembe helyezése ellen. A The Mirror című brit bulvárlap vasárnap arról számolt be, hogy az Egyesült Királyság készen áll 600 katonát küldeni Ukrajnába, mivel félnek az orosz invázió esetleges eszkalációjától.

 

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei