karpat.in.ua

Lengyel szóvivő: az európai konzervatív pártok vezetői december elején Varsóban értekeznek

Az európai konzervatív, jobboldali és jobbközép pártok vezetői december elején az Európai Unió jövőjéről értekeznek Varsóban a lengyel kormánykoalíciót vezető párt, a Jog és Igazságosság (PiS) elnökének, Jaroslaw Kaczynskinak a meghívására – közölte pénteken Radoslaw Fogiel, a PiS helyettes szóvivője.

A konferencia a pártvezetők közös júliusi nyilatkozatának a folytatása lesz, a decemberi széles körű vita során Európa jövőjéről lesz szó – közölte Fogiel a PAP hírügynökséggel. „Az Európa jövőjéről jelenleg folytatott vita keretében megpróbáljuk kidolgozni Európa és az Európai Unió (EU) vízióját” – tette hozzá.
A Fogiel által említett júliusi, az Európa jövőjéről szóló közös nyilatkozatban tíz európai párt, köztük a Fidesz és a PiS vezetői kiálltak az EU eszméje mellett, de elutasították az unió centralizációját.
A PiS európai parlamenti képviselője, Tomasz Poreba közölte: Kaczynski mások mellett a Fidesz elnökét, Orbán Viktor miniszterelnököt, a spanyol Vox elnökét, Santiago Abascalt, valamint az Olasz Testvérek élén álló Giorgia Melonit és a szintén olasz Liga elnökét, Matteo Salvinit hívta meg.
Salvini már csütörtökön bejelentette, hogy Kaczynski meghívására Lengyelországba látogat, mégpedig december 3-án és 4-én.

Forrás: mti.hu