karpat.in.ua

Nem engedték be Ukrajnába Forró Krisztiánt, a felvidéki Szövetség párt elnökét

Soha nem járt még Ukrajnában Forró Krisztián, mégis tiltólistán szerepel az ukrán határőrség rendszerében. A hírt a felvidéki Szövetség párt elnöke maga közölte Facebook-oldalán.

„Ma Ungvárra készültem. Örültem, hogy megismerhetem a várost. Kíváncsi voltam, hogy élnek kárpátaljai testvéreink. Sosem jártam előtte Ukrajnában. Hidegzuhanyként ért a hír a határon, hogy nem engednek be az országba, mivel 2023. októberéig tiltólistán vagyok. Minden indoklás nélkül!

Felteszem a kérdést, komolyan gondolja ez az ország, hogy az Európai Unióba igyekszik?” – olvashatjuk a bejegyzésben.

A Szövetség felvidéki magyar párt október elején alakult a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Most–Híd és az Összefogás összeolvadásával, létrejöttét kétéves egyeztetések előzték meg. A Somorjához tartozó Csölösztőn tartott kongresszus 140 résztvevője – az előzetes megállapodások alapján – Forró Krisztiánt, az MKP elnökét választotta meg a Szövetség elnökének.

A párt Országos Tanácsának (OT) elnöke Solymos László, a Most-Híd elnöke, az alelnöke pedig Mózes Szabolcs, az Összefogás elnöke lett.

VV