Tuzsanszkij szerint Budapest csak taktikát, nem stratégiát váltott Ukrajna-politikájában
Orbán Viktor nem szándékozik lemondani az Ukrajnával szembeni kulcsfontosságú magyar igényről, nevezetesen a kárpátaljai magyarság korábban meglévő jogainak a visszaköveteléséről; a magyar miniszterelnök és csapata ugyanis csak a taktikán és nem a stratégián változtatott Ukrajna-politikájában – állította Dmitro Tuzsanszkij, az ukrán közvélemény előtt magát magyarszakértőként feltüntető kárpátaljai újságíró a Jevropejszka Pravda hírportálon az ukrán–magyar kapcsolatok alakulásáról a napokban közzétett terjedelmes elemzésében.
A cikket közlő, amerikai pénzből fenntartott honlap eszmeiségébe illeszkedő, észrevehetően Soros-féle iskolákban vagy tanfolyamokon képzett Tuzsanszkij szándékoltan félrevezető mondanivalójának már a felvezetésében is provokál, amikor azt írja: „A konfliktusokat provokáló bevett és cégjelzésnek számító stílusa helyett Magyarország, úgy tűnik, áttér a klasszikus, ha úgy tetszik, unalmas diplomáciára.” Ez a változás ideiglenes jellegű is lehet a szerző szerint, aki – sunyi stílusára jellemzően – elhallgatja, hogy az ukrán–magyar kapcsolatok megromlását közel nem Magyarország, hanem Ukrajna provokálta ki azzal, hogy hitszegő módon, saját alkotmányát, törvényeit és nemzetközi kötelezettségvállalásait semmibe véve, minden előzetes ígérete ellenére 2017-ben szabad utat engedett a kárpátaljai magyar kisebbséget létében fenyegető oktatási törvénynek.
Tuzsanszkij – a mindenkori ukrán vezetők mentalitásának megfelelve – Szijjártó Péter február eleji kijevi látogatását, amint az előrelátható volt, a magyar fél meghátrálásaként tünteti fel. A magyarok provokálására hangolt eszmefuttatásában a kárpátaljai „szakértő” jólértesültségét fitogtatva állítja, hogy Orbánt nemcsak az ukrán fél, hanem más körülmények, közte a nyugati partnerek fellépése késztette visszakozásra. Mindazonáltal szerinte hiú ábránd azt gondolni, hogy a magyar miniszterelnök kész lenne a kapitulálásra az ukrán kérdésben.
A bölcsek kövének megtalálójaként Tuzsanszkij öt okot nevez meg, amelyek Budapestet, úgymond, kemény álláspontjának az enyhítésére bírták. Ezek között említi a magyarok pozícióinak – általa feltételezett – meggyengülését a kárpátaljai megyei és helyi önkormányzatokban, problémáikat a településtársulások létrehozása kapcsán, illetve az őszi önkormányzati választások magyar szempontból bizonytalan kimenetelét tekintve.
Az okok taglalását követően a szerző kijelenti: Budapest nem készül arra, hogy lemondjon az Ukrajnával szembeni követeléséről, miszerint vissza kell adni a kárpátaljai magyaroknak azokat a jogokat, amelyekkel korábban rendelkeztek, de mindenekelőtt az anyanyelvű oktatás jogát valamennyi szinten. „Magyarország erről a követeléséről soha nem fog lemondani” – írta Tuzsanszkij, elfelejtve megemlíteni, hogy a magyar kormány nem valamiféle szeszélytől vezérelve áll ki a határon túli magyar közösségek jogai mellett, hanem mert erre az ország Alaptörvénye kötelezi.
A magyarok elleni szurka-piszka céljából megeresztett, elemzésnek álcázott ömlengése végén a kárpátaljai szerző eljut a céljához: ukázokat fogalmaz meg Kijevnek arra vonatkozóan, hogyan kezelje a magyar kérdést. Szerinte ugyanis a jelenlegi ukrán-magyar kapcsolatrendszerrel az a baj, hogy az ukránok az utóbbi években „Magyarország hajójának a farvizén” eveznek. „Kijevnek végre meg kell fogalmaznia saját elvárásait, a terveivel kapcsolatos elképzeléseit, nevezetesen a Magyarország régióban betöltött szerepére vonatkozó javaslatait” – indítványozza Tuzsanszkij. Majd azzal teszi fel a pontot az i-re, hogy leírja a magyarokon rugózó cikkének lényegét: „Kijevnek ellenkövetelésekkel kell előrukkolnia Budapesttel szemben, amelyeknek feltétlenül hangot kell adnia a majdani Orbán–Zelenszkij találkozón.”
Egyébként a szerző szakértelmét és azt, hogy mennyire van képben a kárpátaljai magyar közösség problémáit illetően, jól jellemzi az ugyancsak a Jevropejszka Pravda portálon január 17-én megjelent írása, amelyben megengedhetetlennek és „immár törvénytelennek” nevezte a kárpátaljai magyar tannyelvű oktatás jelenlegi státuszának változatlanul hagyását. A makkosjánosi és a kőrösmezei iskolák (Kárpátalja magyarlakta településeire egyáltalán nem jellemző) példáira hivatkozva azt állította: ha nehezen is, de megoldható a kárpátaljai magyar tannyelvű iskolákban az oktatás átállítása ukrán nyelvre. Ennek tükrében minden skrupulus nélkül kijelenthető: ha valaki a kárpátaljai magyar oktatás helyzetének ismeretében ilyet állít, az vagy cinikus provokátor, vagy hülye. Ukrajna ugyanis az elmúlt három évtizedben ennél százszor, ezerszer kisebb volumenű feladatok megoldására is teljességgel képtelennek bizonyult.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás
