karpat.in.ua

Zelenszkij: Ne kérdezd, mikor lesz Ukrajna EU-tag, amikor előre tudod a választ

Nincs értelme kérdezgetni, mikor lesz Ukrajna az Európai Unió tagja, amikor előre tudható a válasz – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök egy televíziós műsorban, adta hírül kedden az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint Zelenszkij az ICTV tévécsatorna hétfő esti politikai talkshowjában elmondta: „őszintén, nincs értelme feltenni néhány kérdést, amikor előre tudod rájuk a választ. Ezért nem tettem fel bizonyos kérdéseket sem Ursula von der Leyennek, sem Charles Michelnek.” Ha minden tőlük függne, akkor Ukrajna már tegnap az EU tagja lett volna, mert ők segítenek, látják az ukrán reformok előrehaladását – tette hozzá. „Azonban Ukrajna EU-tagságát mind a 27 országnak meg kell szavaznia” – mutatott rá.

Az elnök azt is elmondta, hogy külön-külön tárgyal az egyes EU-tagállamokkal. „Idén elkezdtük nyilatkozat előkészítését az EU-tagokkal Ukrajna támogatásáról. Az az ország, amely aláírta a nyilatkozatot, biztos, hogy mellettünk szavaz” – húzta alá. Megjegyezte, hogy négy tagállam aláírása már megvan, három pedig készülődik, vagyis összesen van hét, miközben a tagállamok száma 27” – hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij.

(vb/rbc.ua)