karpat.in.ua

Zelenszkij: Nincs időnk várni az EU-belépésre, „szemteleneknek” kell lennünk

Ukrajnának nincs ideje addig várni, amíg az Európai Unió felveszi, ezért meg kell erősítenie a nemzetközi politikáját, és „pimasznak” kell lennie – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök vasárnap pártja Truszkavecre kihelyezett frakcióülésén, adta hírül a Levij Bereg hírportál az Elnöki Hivatal honlapjára hivatkozva.

A jelentés szerint Zelenszkij a Nép szolgája párt parlamenti képviselői előtt felszólalva elmondta, hogy mind a hivatala, mind a Külügyminisztérium sokat tett Ukrajna nemzetközi alanyiságának a biztosításáért, ami az idei év legnagyobb győzelme. „Sokat, mégis keveset. Miért keveset? Megmagyarázom. Nekünk nincs időnk arra, hogy kivárjuk, amíg felvesznek bennünket az EU-ba, ahol azt mondják, várjunk még öt évet” – mutatott rá. „Tudják, hogy nálunk háború van. Nem akarok panaszkodni. Úgy vélem, erősek vagyunk” – tette hozzá. Mint hangsúlyozta: „ma a politikánk „pimasz.”

Az elnök meggyőződését fejezte ki, hogy erős nemzetközi politika és „pimaszság” nélkül senki nem fogja észrevenni Ukrajna előrehaladását.

(vb/lb.ua)