Kiderült, miért tiltották ki Ukrajnából Nacsa Lőrinc képviselőt

Kiderült, miért tiltották ki Ukrajnából Nacsa Lőrinc képviselőt

09:09 Szeptember 24, 2021

Politika 4671 3 хвилини

Українська

Az ukrán hatóságok szerint Nacsa Lőrinc, a magyar Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országgyűlési képviselője beavatkozott a helyhatósági választásokba.

Azért tiltották ki három évre Ukrajnából Nacsa Lőrincet, mert az illetékes ukrán hatóság szerint 2020 októberében jogtalanul beavatkozott a helyhatósági választásokba: külföldi politikusként az egyik magyar szervezet melletti szavazásra buzdította a kárpátaljai magyar szavazókat – idézte a döntés lényegét a HVG, az infopost nevű ukrán portál oldalán megjelentekre hivatkozva.

A KDNP-s országgyűlési képviselő ekkor nem járt Kárpátalján a portál szerint, a Facebook-oldalán viszont közzétett egy videót, amelyben a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség mellett foglalt állást.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a kereszténydemokraták frakcióvezetője szerdán kárpátaljai településekre hozott volna adományokat, de a határon arról tájékoztatták, hogy egy korábbi döntés értelmében három évre kitiltották az országból.

A képviselő az esetről úgy fogalmazott: „szomorúnak tartja, hogy az együttműködés keresése helyett ilyen eszközökhöz folyamodik Ukrajna, hiszen ez nem járul hozzá a vitás kérdések rendezéséhez. A magyar közösség érdekében továbbra is a megegyezésben és a jószomszédi viszonyban vagyunk érdekeltek, de ehhez mindkét félre szükség van.” Hozzátette, hogy az adományokat ettől függetlenül sikerült eljuttatni Kárpátaljára.

Korábban hasonló indokkal tiltották ki Ukrajnából Grezsa Istvánt, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztost. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter akkor úgy reagált: „Grezsa István kitiltása nem a barátság, nem az együttműködés, nem a közös sikerek keresésének szándékára utal.” Szijjártó ezután bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét.

(hvg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei