karpat.in.ua

Az USA felszólította az EU-t, hogy gyorsítsa fel a bővítési folyamatot

Gabriel Escobar, az amerikai külügyminiszter közelmúltban kinevezett, Dél-Közép-Európai kérdésekért felelős helyettese felszólította az EU-t, hogy gyorsítsa fel a nyugat-balkáni bővítési folyamatot, számolt be az EUobserver.

„Kissé kiábrándító 20 évre visszanézni, és azt látni, hogy nem sok előrelépés történt ezen a téren” – mondta az RFE/RL-nek, utalva az abban az időben betöltött pozícióira a Balkán térséget illetően. „Szeretnénk gyorsabb integrációt látni” – mondta.

Escobar megjegyezte, hogy mind az Európai Unió, mind a Nyugat-Balkán országai, közöttük Észak-Macedónia, Albánia, Szerbia, Koszovó, Montenegró és Bosznia-Hercegovina olyan kihívásokkal néz szembe, amelyeket le kell küzdeni az integráció megvalósítása érdekében, de reményét fejezte ki, hogy az amerikai részvétel „segíti mindkét fél számára a visszatérését a szükséges pályára”.

Az év elején Bulgária blokkolta az EU csatlakozási tárgyalásai kezdetét Észak-Macedóniával nyelvi vita és történelmi okok miatt. Az uniós szabályok megkövetelik mind a 27 tag konszenzusát számos fontos kérdésben, beleértve a bővítést is.

Mivel Albánia uniós tagsági kérelmét Észak-Macedóniával együtt bírálják el, a vétó Tiranát is érintette. Escobar megjegyezte, hogy Bulgáriának nem szabad alkalmaznia a kétoldalú vitát, amely megállítja Észak-Macedónia uniós csatlakozási törekvéseit.

Forrás