Európa elsatnyul, a NATO pedig veszít Ukrajna nélkül – Zelenszkij

Európa elsatnyul, a NATO pedig veszít Ukrajna nélkül – Zelenszkij

19:51 Szeptember 10, 2021

Politika 3643 2 хвилини

Українська

Európa erősebben fog gyengülni, és a NATO veszít Ukrajna nélkül, miközben Ukrajna készen áll a NATO-belépésre – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök pénteken a Jaltai Európai Stratégia (YES) nemzetközi konferencián, adta hírül a korrespondent.net hírportál.

A fórumon beszélve Zelenszkij hangsúlyozta, hogy Ukrajna nem kapott konkrét ígéretet a NATO-belépéssel kapcsolatban, jóllehet az ország készen áll a NATO-csatlakozásra. „Az én álláspontom egyszerű: készen állunk a NATO-csatlakozásra mind a hadsereg, mind a szakemberek színvonalát és a reformok végrehajtását illetően” – tette hozzá.

Az elnök aláhúzta: „nem kapjuk azt, amire számítunk, és nem is kérjük, de nekünk úgy tűnik, a NATO-nak szüksége van ránk, nekünk ugyanis olybá tűnik, Ukrajna nélkül nem lesz Európai Unió.” Mint kiemelte, úgy véli, a NATO veszít, az EU pedig gyorsabban fog gyengülni Ukrajna nélkül.

(vb/korrespondent.net)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei