Eresztékeiben recseg-ropog Ukrajna – kijevi hetilap

Eresztékeiben recseg-ropog Ukrajna – kijevi hetilap

19:26 Február 15, 2020

Politika 5664 3 хвилини

Українська

Mivel Ukrajnát ma „véglények” irányítják, nagy a valószínűsége annak, hogy ez halálos kimenetelű lesz az országra nézve – írta Julija Mosztova volt főszerkesztő szombaton a Dzerkalo Tizsnya című kijevi hetilap szombaton megjelent számában.

Fotó: UNIAN

Írásában a január óta csak internetes kiadásban megjelenő, korábban meghatározó, Soros György támogatásával működő kiadvány 2011 és 2019 közötti főszerkesztője aggodalmának adott hangot, amiért az ukrán vezető elitet „gyakorlatilag nem érdekli az állam irányításának elvesztése és intézményeinek díszletekké züllése.” Szerinte Kijev már nem is tudja hatékonyan befolyásolni a helyzetet Odesszában, Harkivban, Szumiban vagy Lembergben. A fővárosból kinevezett kormányzók „motyoghatnak” ugyan az orruk alatt, de Kijev képtelen kinevelni helyi vezetőket – emlékeztetett.

Mosztova szerint a „büntetlenül maradó korrupció elérte az államigazgatás középső szintjét, ezért bármelyik vámparancsnokság műszakvezetőjének nagyobb hatalma van, mint – a nem hagyományos nemi orientáltságú hipszter Makszim Nefjodov vámfőnökre utalva – a divatos külsejű országos vámparancsnoknak. Aggasztónak tartja a szerző azt is, hogy ma egyre többen vannak, akik nem is fordulnak a rendőrséghez, ha meglopják vagy megtámadják őket, mert a mostani rendfenntartók még kenőpénzért sem tudják megoldani azt, amit elődeik ímmel-ámmal ugyan, de megtettek.

A szerző szomorúan állapította meg, hogy az igazságot Ukrajnában manapság a banditák, hordákba verődött volt rendőrök vagy a civil életben a helyüket nem találó ATO-sok szolgáltatják. Csak hab a tortán szerinte, hogy leépült az iskolai oktatás, az egészségügy, a tudomány, a magas szintű szakértelmet igénylő ipari tevékenység.

„A koronavírus Ukrajnában egyelőre a hatalomról szól: a fejen a korona, az országot pedig véglények telepe irányítja a gazdaszervezetre nézve letális kimenettel” – zárta vészjósló konklúzióval írását Julija Mosztova.

(vb/dt.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei