Bátrabban szűrheti majd a hamis politikai propagandát a Facebook

Bátrabban szűrheti majd a hamis politikai propagandát a Facebook

21:45 Augusztus 28, 2021

Politika 2710 3 хвилини

Українська

A korábbiaknál erélyesebb fellépésre és posztjaik, kommentjeik következetesebb szűrésre számíthatnak a Facebookon azok a szervezetek és politikai pártok, akik a szolgáltatást hamis politikai propaganda és álhírek terjesztésre használják – köztük Magyarországon is. A közösségi oldal ugyanis azt tervezi, hogy egy külön, független bizottságot hoz létre ezek monitorozására és elbírálására, ami saját hatáskörben dönthet majd az inkriminált anyagok eltávolításáról.


Legalábbis így tudja a The New York Times (NYT), ami szerint a Facebook máris egyeztetéseket folytat az ügyben tudósokkal és politikai szakértőkkel a gyakorlati megvalósítást illetően. A kiszivárgott információk szerint a közösségi oldal még az idén ősszel bejelentheti a bizottság létrehozását, ami a 2022-es amerikai, magyar vagy éppen német választásokon már döntéseket hozhatna az oldalon megjelenő politikai hirdetések és hírtartalmak ügyében is.

A Facebook eddig pávatáncot próbált folytatni az ügyben, főleg az után, hogy – jellemzően jobboldali – politikusok elfogult szűréssel és a véleményszabadság elnyomásával vádolták meg, amikor álhíreiket megjelölte vagy akár törölte is az oldal. A külön, független bizottság létrehozásával azonban a közösségi oldal gyakorlatilag kivonhatná magát a szóban forgó „egyenletből”, és a korábbiaknál erélyesebben léphetne fel az álhíreket, hazugságokat terjesztő politikusokkal, pártokkal, illetve az általuk terjesztett propagandával szemben – anélkül, hogy őt magát elfogultsággal vádolhatnák meg ezért.

Az új bizottság működése a NYT információi szerint sokban hasonlítana a Facebook által már korábban létrehozott Oversight Board-hoz, de egy dologban alapvetően eltérnek utóbbitól. Ugyanis míg előbbihez csak a közösségi oldal által már meghozott moderációs döntések független felülvizsgálatának ügyében lehet fordulni, az új bizottság aktívabb szerepet játszana, és maga dönthetne a hamis politikai propaganda törléséről vagy terjesztésének korlátozásáról.

Az értesüléseket a Facebook hivatalosan nem volt hajlandó kommentálni, de nem is tagadta azokat.

Forrás: pcforum.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei