karpat.in.ua

Sebastian Kurz: Nem lehetnek másodosztályú uniós tagországok

Nem szabad hagyni, hogy az Európai Unió (EU) keleti tagállamai másodosztályú tagoknak érezzék magukat – hangsúlyozta Sebastian Kurz osztrák kancellár pénteken  az  56. Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián (MSC).

Kiemelte, hogy az EU alapvető értékei nem képezhetik vita tárgyát, és gondoskodni kell érvényesítésükről, de nagyon határozottan el kell választani az alapértékek körüli ügyeket minden egyéb vitától, és nem szabad hagyni, hogy a kelet-európai tagországok másod-, vagy harmadosztályúnak érezzék magukat, mert így veszélybe kerül a közösség egysége.

Arról is szólt, hogy az EU-nak a jogállamiság és a demokrácia mellett a jólét és a gazdasági versenyképesség megőrzésére is ügyelnie kell, hogy különben népszerűvé válnak „kevésbé demokratikus” rendszerek.

Mint mondta, az EU-nak és az egész Nyugatnak vigyáznia kell, mert vannak más alapokon nyugvó, ám igen sikeres rendszerek. Példaként említette Kínát, kiemelve: világszerte elismeréssel tekintenek az ázsiai országra a többi között annak hatására, hogy tíz nap alatt egy teljes kórházat felépítettek a koronavírussal fertőzött betegeknek.

(MTI)