karpat.in.ua

Andrzej Duda: Lengyelország és Magyarország jelentős szerepet akar betölteni Európa jövőjének alakításában

Mind Lengyelország, mind Magyarország tisztában van az Európa előtt álló kihívások súlyával, jelentős szerepet akarnak betölteni Európa jövőjének alakításában – hangsúlyozta Andrzej Duda lengyel elnök abban a levélben, amelyet a hétfőn megkezdődött 4. lengyel-magyar nyári egyetem résztvevőihez intézett.

A délkelet-lengyelországi Krasiczyn kastélyában tartott rendezvénysorozat megnyitóján felolvasott levélben Andrzej Duda aláhúzta: kevés példa akad a két nemzet olyan együttműködésére, mint amilyen a lengyel-magyar barátságra jellemző. Kiemelte a regionális együttműködés szerepét is az európai változásokban, és meggyőződését fejezte ki, hogy „közeledik Közép- és Kelet-Európa növekvő jelentőségének időszaka”.

A péntekig tartó nyári egyetem fő témája Európa jövője, a hazák Európájaként felfogott kontinensen Lengyelország és Magyarország jelentős szerepet akar betölteni, „megértve a közösség előtt álló kihívások súlyát, egyúttal megőrizve örökségüket, identitásukat és önrendelkezésüket” –  fogalmazott Duda a Krasiczynba érkezett mintegy 150 lengyel és magyar egyetemistához intézett levelében.

MTI