karpat.in.ua

Német külügyminiszter: segíteni kell az Afganisztán térségében fekvő országoknak

Segíteni kell az Afganisztán térségében fekvő országoknak a tálib fordulat miatt elmenekülő emberek támogatásában, a német kormány ezért további százmillió eurót fordít humanitárius segítségnyújtásra – jelentette be a német külügyminiszter hétfőn Berlinben.

Heiko Maas a minisztérium azonnali válságkezelő csomagját ismertető tájékoztatóján kiemelte, hogy a kabuli nemzetközi repülőtér körüli „káosz” egyre nagyobb, ezért a tárca senkinek sem tanácsolja, hogy megpróbáljon kijutni oda.

A németek afgán segítői közül sokan bizonyára szárazföldi úton igyekeznek majd távozni – tette hozzá, ismertetve, hogy már tárgyalt is pakisztáni, indiai, tádzsikisztáni és üzbegisztáni kollégájával arról, hogy ezek az emberek miként léphetnek be az adott országba és juthatnak el a német nagykövetségre. Ugyanakkor a kabuli reptér üzemeltetéséről is gondoskodni kell, méghozzá az amerikai katonák tervezett távozása, augusztus 31. után is, és erről a világ vezető ipari hatalmait összefogó G7 csoport vezetőinek keddi megbeszélésén is tárgyalni kell – mondta a német külügyminiszter. Hozzátette: elkezdődtek az egyeztetések az Egyesült Államokkal, a reptéren ugyancsak komoly katonai erővel jelenlévő Törökországgal és más partnerekkel azzal a céllal, hogy megkönnyítsék a kabuli repülőtér „polgári üzemeltetését”, és lehetővé tegyék az emberek evakuálását augusztus 31. után is. Erről az ügyről a tálibokkal is tovább kell folytatni a tárgyalásokat – emelte ki Heiko Maas.

A német kormány egy hete indított műveletet a Kabulban rekedt németek, valamint a hadsereg (Bundeswehr), a segélyszervezetek és más német szervezetek afgán segítői és családjuk evakuálására. Tízezer embert akarnak kijuttatni az országból. A művelet központja a kabuli reptér, ahonnan Taskentbe menekítik őket a Bundeswehr egységei. Több mint háromezer főt juttattak már el az üzbegisztáni fővárosba. Onnan charterjáratokkal szállítják tovább az embereket Németországba.

Mindazok helyzetének mielőbbi rendezésére, akik nem tudnak eljutni a reptérre és szárazföldi úton menekülnek a radikális iszlamista tálibok bosszúja elől, a külügyminisztérium egyszerűsíti a vízumkiadási szabályokat, és növeli a térségbeli külképviseletek, köztük a taskenti és az iszlámábádi nagykövetség vízum-ügyintézési kapacitását – ismertette a miniszter.

MTI