Alkotmányellenesnek minősítette az uniós bíróság döntését a lengyel alkotmánybíróság

Alkotmányellenesnek minősítette az uniós bíróság döntését a lengyel alkotmánybíróság

11:02 Július 15, 2021

Politika 2932 3 хвилини

Українська

Alkotmányellenesnek minősítette szerdán a lengyel alkotmánybíróság az Európai Unió Bírósága által ideiglenesen elrendelt intézkedéseket a lengyel bírák fegyelmi felelősségére vonatkozó szabályozással szemben.

Az alkotmánybíróság ítéletében úgy fogalmazott, hogy a lengyel bírók nem válnak az Európai Unió bíráivá a közösségi jogszabályok alkalmazása során, emellett hangsúlyozta, hogy a lengyel legfelsőbb bíróság fegyelmi kamarája az egyetlen, amely szankcionálási jogkörrel bír a lengyel igazságszolgáltatásban. A varsói üléssel szinte egy időben Rosario Silva de Lapuerta, az uniós bíróság alelnöke ismertette a luxemburgi székhelyű bíróság témába vágó határozatát, amellyel az EU ismét felszólította Lengyelországot, hogy azonnal függessze fel a lengyel fegyelmi kamara által elfogadott döntések alkalmazását, mivel úgy ítélte meg, hogy a kamara függetlensége és pártatlansága nem szavatolt. Az EU-bíróság közleményt is kiadott, amelyben emlékeztetett arra, hogy később hoz az ügyet érdemben elbíráló ítéletet, továbbá leszögezte, hogy a jelen rendelkezés nem befolyásolja az alapkereset kérdését. A lengyel alkotmánybíróság döntésének kihirdetése után Zbigniew Ziobro lengyel igazságügyi miniszter, főügyész kijelentette: megelégedéssel fogadta az egyetlen lehetséges ítéletet.

A lengyel alkotmány és a jogszerűség elsőbbséget élvez azokkal a kísérletekkel szemben, hogy megpróbálják politikailag felhasználni az Európai Unió szerveit annak érdekében, hogy megkíséreljenek beavatkozni tagállamok belügyeibe, ez esetben Lengyelországéba – jelentette ki. Ziobro ezenkívül kijelentette azt is, hogy a lengyel alkotmány a legfontosabb jogi okmány az országban, utalva arra a folyamatban lévő ügyre, amelyben várhatóan csütörtökön hirdetnek ítéletet, kimondva a lengyel jog elsődlegességét az uniós törvényekkel szemben. Adam Bodnar lengyel emberi jogi biztos az ítélettel kapcsolatban úgy vélekedett: a döntés újabb lépést jelent afelé, hogy Lengyelország elhagyja az uniós jogot, és de facto leválasztja Lengyelországot az európai jogszerűségről. Az uniós bíróság tavaly áprilisban elrendelte a lengyel fegyelmi kamara rendelkezéseinek felfüggesztését, a varsói kormány ennek nyomán fordult a lengyel alkotmánybírósághoz, kérve a testület véleményét arról, vajon az EU-testület jogosult-e olyan előzetes intézkedések elrendelésére, amilyeneket Lengyelországgal szemben hozott.

(pestisracok.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei