Joe Biden ismét nagyon zavartan és furcsán viselkedett (videó)

Joe Biden ismét nagyon zavartan és furcsán viselkedett (videó)

18:13 Július 5, 2021

Politika 1000 3 хвилини

Joe Biden, az Egyesült Államok demokrata elnöke a hétvégén ismét kínos pillanatokat okozott, mivel nem tudott válaszolni a riporterek kérdéseire, ráadásul olyan témában, amelyről nemrég részletes felvilágosítást kapott.

Bident már a kampány során is számos kritika érte, elsősorban azzal kapcsolatban, hogy mentálisan már nem képes ellátni feladatait. Régóta fennáll a gyanúja annak, hogy a demokrata elnök időskori demenciában szenved, a tünetek pedig látszólag egyre csak erősödnek az idő múlásával, mindezt pedig a hétvégén történt események is megerősítik.

Bident Michigan államban az egyik riporter az amerikai cégeket érintő friss orosz hackertámadásról kérdezte, amikor az elnök közbevágott, kijelentve, hogy még nem biztosak benne, hogy valóban Oroszország áll az események hátterében. Hozzátette, hogy Michigan felé tartva a repülőgépen kapott tájékoztatást a történésekről, ezért is késett.

Bident tehát néhány órával korábban minden részletbe beavatták, mégsem emlékezett semmire az egészből. Ezt mutatja az is, hogy saját jegyzeteit is elő kellett vennie ahhoz, hogy válaszolni tudjon a riporter kérdéseire.

Richard Grenell, aki Donald Trump alatt volt a nemzeti hírszerzés igazgatója, Twitteren tett közzé bejegyzést: “az amerikaiak elszörnyedve nézik a heti rendszerességgel megjelenő Biden mentális állapotával kapcsolatos videókat. A washingtoni média viszont szó nélkül elmegy a kényes pillanatok mellett, és még védik is Bident.

Forrás: ORIGO

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei