karpat.in.ua

A német kancellárjelöltek szerint nem szabad könnyelmű ígéreteket tenni Ukrajnának a NATO- és EU-tagsággal kapcsolatban

Armin Laschet, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és Olaf Scholz, a Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltjei szerint nem szabad „könnyelmű ígérteket” tenni Ukrajna NATO-belépésével és európai uniós tagságával kapcsolatban, mert szerintük „másak a realitások” – adta hírül az rbc.ua hírportál vasárnap a Deutsche Welle német állami rádió honlapjára hivatkozva.

A jelentés szerint a német politikusok kijelentették, hogy nem nyilatkozhatnak Ukrajna NATO- és EU-belépésének kérdésében. Mint Laschet kijelentette, „ilyet lehet könnyelműen ígérni. Azonban a valóság másként fest.” Úgy vélte, amikor olyan nagy országról van szó, mint amilyen Ukrajna, akkor biztosítani kell, hogy a keleti országrészében is ugyanolyan jogi normák érvényesüljenek, mint Nyugat-Európában.

Ugyanakkor Scholz arra emlékeztetett, hogy az EU-nak először belső reformokat kell végrehajtania, hozzátéve, hogy Ukrajna NATO-tagsága egyelőre nem vita tárgya.”

Mint hírportálunk ma beszámolt róla, Volodimir Zelenszkij elnök egy német konferencián videoüzenetben tett fel kérdéseket Ukrajnával kapcsolatban. A többi között azt is kérdezte a potenciális kancellárjelöltektől, hogy „nem fáradt-e bele Európa, hogy olyan sokáig elzárkózik Ukrajna EU-tagságának a kérdésétől?” Ukrajna NATO-tagsága ügyében pedig azt kérdezte: „ha nem vagyunk a NATO-ban, milyen (biztonsági) garanciákról lehet szó?”

(vb/rbc.ua)