Moszkva sajnálja, hogy az EU nemet mondott a csúcstalálkozóra

Moszkva sajnálja, hogy az EU nemet mondott a csúcstalálkozóra

18:41 Június 25, 2021

Politika 1475 2 хвилини

Moszkva sajnálkozással fogadta, hogy az Európai Unió nemet mondott az Oroszországgal tartandó csúcstalálkozóra, és hogy újabb szankciókat helyezett kilátásba – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak pénteken Moszkvában.

Peszkov szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök továbbra is érdekelt a Moszkva és a Brüsszel közötti munkakapcsolatok kialakításában. Hozzátette, hogy Oroszország olyan mértékben hajlandó elmenni a kapcsolatok javításában, mint az Európai Unió.

A kérdésre, hogy melyik félnek kellene megtennie az első lépést, a szóvivő úgy vélekedett, a kölcsönös közeledés lenne az ideális, amihez mindkét fél politikai akaratára szükség lenne. Peszkov szerint ebben a kérdésben az orosz elnök álláspontja egyértelmű, az európai pedig „sokféle, nem teljesen következetes, és néhol érthetetlen”, ezért a véglegesítésén még dolgozni kell. Meglátása szerint amíg a „kiegyensúlyozott hozzáállást” tanúsító uniós országok továbbra is a Moszkva és Brüsszel közötti párbeszéd kialakítására törekszenek, az olyan „fiatal európaiak”, mint Lengyelország és a balti államok, „alaptalanul” azt állítják, hogy Oroszország fenyegetést jelent számukra.

Az uniós tagországok vezetőinek csütörtökön kezdődött brüsszeli csúcstalálkozójukon nem sikerült megállapodniuk az Oroszországgal tervezett, Berlin és Párizs által javasolt csúcs megtartásáról. A fórumon vita folyt arról, hogy az EU miként kezdje újra korábban rendszeres találkozóit Oroszországgal, a tagállami vezetők ezt azonban egyelőre elutasították.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei