A muszlim fiatalok szervezete az ausztriai iszlám-térkép végleges visszavonását követeli

A muszlim fiatalok szervezete az ausztriai iszlám-térkép végleges visszavonását követeli

15:55 Június 14, 2021

Politika 2312 3 хвилини

Nyílt levélben követeli Ausztriában az iszlám hitközösség ifjúsági szervezete (MJÖ) a nagy vitát kiváltott, úgynevezett iszlám-térkép végleges visszavonását – tudósított hétfőn a Kurier című osztrák napilap.

A levelet, melyet neves tudósok, művészek és ellenzéki képviselők is szép számmal aláírtak, hétfőn délelőtt juttatták el a térképért felelős Politikai Iszlám Dokumentációs Központba, valamint az integrációs minisztériumba és a Bécsi Egyetemre.

Az MJÖ a legaktívabb kritikusa a világhálón is elérhető iszlám-térképnek, már feljelentést is kilátásba helyeztek. Véleményük szerint a feltüntetett 623 muzulmán intézmény mindegyikét „egyetemes gyanúba keveri” a térkép. „A weboldal veszélyezteti az Ausztriában élő muszlimok biztonságát, mindenekelőtt azonban károsan hat az össztársadalmi és szociális békére, valamint az emberek együttélésére Ausztriában” – áll a nyílt levélben. Támogatóik között szerepel mások mellett a volt szociáldemokrata köztársasági elnök, Heinz Fischer, valamint evangélikus, zsidó és katolikus ifjúsági képviseletek is.

A konzervatív néppárti Susanne Raab integrációs miniszter két hete mutatta be újságírók előtt a politikai iszlám ellen meghirdetett programot, annak keretében pedig az ország úgynevezett iszlám-térképét. A térkép átfogó képet ad az Ausztriában tevékenykedő muzulmán szervezetekről, egyesületekről, hitközségekről és az őket képviselő fontosabb személyekről, illetve irányultságuk, kapcsolataik besorolásáról, továbbá rávilágít egyes szervezetek összefonódásaira a politikai iszlám ideológiájával, szervezeteivel és hálózatával.

A tárcavezető azóta – elsősorban közösségi médiaplatformokon – több halálos fenyegetést kapott, és az Európa Tanács is felszólította Ausztriát, hogy vonja vissza a térképet.

Időközben ideiglenesen fel is függesztették az iszlám-térképet, mindazonáltal nem a támadások miatt, hanem azért, mert technikai módosításokat hajtanak végre az oldalon.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei