Mostantól három év börtön jár tiltott tüntetésért Fehéroroszországban

Mostantól három év börtön jár tiltott tüntetésért Fehéroroszországban

15:32 Június 9, 2021

Politika 3254 2 хвилини

Українська

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök aláírta a tüntetőket több év börtönbüntetéssel fenyegető törvényt. Fehéroroszországban korábban pénzbírsággal vagy kisebb, legfeljebb két hétig tartó börtönbüntetéssel sújtották azokat, akik nem engedélyezett tiltakozásokon vettek részt.

Mostantól viszont akár három évre is börtönbe küldhetik azokat, akiket egy év alatt kétszer is elítéltek nem engedélyezett tüntetéseken való részvétel miatt.

Az új törvény ezenkívül 3-5 év börtönbüntetést irányoz elő a „közrend súlyos megsértése” esetén. Két évre csukhatják le azt, aki tiltott információt tesz közzé az interneten, ilyennek számít egyebek között a kormány elmozdítására való felhívás is.

Fehéroroszországban az elnök a múlt hónapban hagyta jóvá azt a törvényt, amely megtiltja a médiumoknak, hogy élőben számoljanak be a nem engedélyezett tüntetésekről, valamint lehetővé teszi a tájékoztatási minisztérium számára médiaszervezetek bezárását bírósági végzés nélkül is.

(hvg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei