karpat.in.ua

Angela Merkel és több európai politikus utáni kémkedésben segítette Dánia Amerikát

Komoly politikai kémkedési ügyre derült fény Európában, mely által jelentős botrány van kibontakozóban. Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (National Security Agency, NSA) a dán hírszerzéssel karöltve kémkedett egy sor vezető európai politikus, így többek között Angela Merkel német kancellár és Frank-Walter Steinmeier német szövetségi elnök, valamint svéd, norvég, holland és francia politikusok ellen – derítette ki a dán köztévé német lapokkal karöltve.

Az NSA ráadásul a titkos akció keretében magát a dán hírszerzést és állami szerveket is megfigyelte.

Az Angela Merkel elleni amerikai hírszerzési akcióról évek óta lehetett tudni, ám arra csak most derült fény, hogy Dánia is aktív résztvevője volt a közeli szövetségesek megfigyelésének, viszont megfigyeléseiken túl a technológiáikhoz is simán hozzáfért az NSA.

Az oknyomozás azt is felderítette, hogy a dán kormányzat legkésőbb 2015 óta tudott az akcióról. A németek a kormány közleménye szerint tudtak róla, hogy a dánok is részt vesznek a megfigyelési akcióban. Az NSA korábbi német állammal szembeni kémkedéseit vizsgáló német szövetségi parlamenti bizottság elnöke, Patrick Sensburg (CDU) óvatosan fogalmazva úgy nyilatkozott a fejleményekről, hogy „nem lepődött meg”. Sensburg szerint az ilyen lehallgatás általános gyakorlat, ahol nem barátságról vagy etikáról, hanem érdekek érvényesítéséről van szó.

(DW/Mérce)