Joe Biden mégis hajlandó találkozni Kim Dzsongunnal

Joe Biden mégis hajlandó találkozni Kim Dzsongunnal

11:20 Május 22, 2021

Politika 2061 5 хвилин

Українська

Joe Biden megfelelő feltételek mellett kész találkozni Kim Dzsongun észak-koreai vezetővel – közölték azon a sajtóértekezleten, amelyet az amerikai elnök és vendége, a dél-koreai elnök, Mun Dzse In tartott pénteken a washingtoni Fehér Házban.

Az eseményen Biden és Mun egyaránt azt mondta, céljuk, hogy megvalósuljon a Koreai-félsziget teljes atommentesítése.

Biden kifejtette ugyanakkor, „nincsenek illúziói” azzal kapcsolatban, milyen nehéz rávenni Észak-Koreát arra, hogy feladja nukleáris arzenálját, miután elődei ezen a téren kudarcot vallottak. „Mindketten mélyen aggódunk a helyzet miatt” – hangsúlyozta Biden.

Észak-Korea eddig visszautasította az Egyesült Államok diplomáciára irányuló kéréseit, amióta Biden átvette az elnöki tisztséget Donald Trumptól, aki három csúcstalálkozót is tartott az észak-koreai vezetővel. Kim mindazonáltal nem volt hajlandó feladni atomfegyvereit, de befagyasztotta azok tesztelését.

Biden kifejtette, megfelelő feltételek mellett hajlandó lenne találkozni Kimmel, attól függően, hogy Kim hajlandó-e megvitatni nukleáris programját. Az új amerikai elnök tanácsadói már találkoztak észak-koreai kollégáikkal annak érdekében, hogy megteremtsék a vezetők közötti tárgyalások alapjait.

Úgy fogalmazott, ahhoz, hogy találkozzon Kimmel, az észak-koreai vezetőnek vállalnia kellene, „tárgyalnak a nukleáris arzenáljáról”. „Nem tenném azt, amit a közelmúltban tettek; nem adnám meg neki mindazt, amire vágyik – a nemzetközi elismerést, hogy legitimnek tekintse, és nem engedném, abba az irányba haladjon, úgy tűnjön, hogy […] komolyabban gondolja azt, amit egyáltalán nem gondolt komolyan” – mondta.

Biden megjegyzései változást tükröznek a találkozó megtartásával kapcsolatban – írta anyagában a Reuters brit hírügynökség. A Fehér Ház márciusban még azt mondta, hogy Biden nem szándékozik találkozni Kimmel. Biden kormánya az első hónapokban széleskörűen felülvizsgálta az észak-koreai politikát, de keveset mondott arról, hogy az új politika valójában mit tartalmaz. Amerikai tisztviselők csak annyit közöltek, hogy Biden politikája nem a Barack Obama elnök által kedvelt, az északiakkal való kapcsolatfelvétel elutasítását célzó megközelítés lesz, és nem a Trump-féle villámcsődületes csúcstalálkozó. Biden és Mun pénteken megerősítették az országaik közötti erős szövetséget azok után a feszültségek után, amelyeket Trump politikája okozott. A volt amerikai elnök miközben gyengének bélyegezte Munt, azzal fenyegetőzött, hogy kivonja az amerikai csapatokat Dél-Koreából.

Mun Dzse In a második külföldi vezető volt – a japán miniszterelnök, Josihide Szuga után –, aki Biden januári hivatalba lépése óta ellátogatott a Fehér Házba. Biden azt mondta, hogy beszélgetésük „régi barátok” közötti megbeszélésnek felelt meg. A két vezető Kínáról és Tajvanról is tárgyalt, a közös sajtótájékoztatójukon azonban Észak-Korea kérdése dominált.

Biden elmondta, hogy a két országnak „közös megközelítése” lesz Észak-Koreával kapcsolatban. Egyetértettek abban, hogy diplomáciai kapcsolatokat kívánnak kialakítani Északkal, „hogy pragmatikus lépéseket tegyenek a feszültségek csökkentése érdekében”.

Az amerikai elnök bejelentette, hogy a külügyminisztérium egyik tisztviselője, Sung Kim lesz az Egyesült Államok észak-koreai különmegbízottja. Sung Kim veterán koreai-amerikai diplomata, aki korábban az Egyesült Államok Fülöp-szigeteki és indonéziai nagyköveteként dolgozott. Ő vezette a Trump–Kim csúcstalálkozókat előkészítő tárgyalásokat is.

(origo.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei