Fideszes EP-képviselő: a józan ész diadala, hogy megbukott a Salvini elleni per

Fideszes EP-képviselő: a józan ész diadala, hogy megbukott a Salvini elleni per

20:06 Május 14, 2021

Politika 3104 2 хвилини

A józan ész diadalának nevezte Hidvéghi Balázs fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő, hogy megbukott a Matteo Salvini volt olasz belügyminiszter ellen indított per.

A fideszes politikus pénteken a Facebook-oldalán kiemelte: a legnépszerűbb olasz párt elnökének azért kellett bíróság elé állnia, mert korábban belügyminiszterként nem engedélyezte egy hajóval érkezett migránscsoport partraszállását. „Nyugat-Európa lelkiállapotát mutatja, hogy civil szervezetek őt rángatták bíróság elé, nem pedig a migránsokat folyamatosan Európa felé szállító embercsempészeket” – jegyezte meg.

A bíróság most kimondta, hogy ebben az ügyben nem emel vádat – írta Hidvéghi Balázs. Hozzátette: „Salvini azonban sajnos nem dőlhet hátra. Bátor kiállása az összes bevándorláspárti NGO céltáblájává tette”. Egy másik hasonló ügyben már el is indult ellene az eljárás, szeptemberben kell bíróság elé állnia.

„Mi pedig, akik szeretnénk, ha a gyermekeink is egy európai Európában élnének, izgulhatunk, hogy mi lesz az eljárás vége. Hajrá Salvini!” – fogalmazott Facebook-oldalán Hidvéghi Balázs.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei