Szijjártó: Közép-Európának élen kell járnia az oltási igazolások elfogadásában

Szijjártó: Közép-Európának élen kell járnia az oltási igazolások elfogadásában

16:34 Május 13, 2021

Politika 2091 4 хвилини

Közép-Európának élen kell járnia a koronavírus elleni oltásokról kiadott igazolások elfogadásában – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a közép-európai országok úgynevezett C5 formátumának (Magyarország, Szlovákia, Csehország, Ausztria és Szlovénia) Pozsonyban tartott külügyminiszteri szintű találkozója után.

A múlt évben – a koronavírus-járvány kitörése után és az arra adható válaszok közös keresésének céljával – létrejött C5-ös csoport pozsonyi találkozójának központi témája a koronavírus terjedésével összefüggésben bevezetett korlátozások enyhítési folyamata, azon belül az utazási korlátozások feloldása volt. Szijjártó Péter a találkozót követő sajtótájékoztatón azt mondta: a kormányok felelőssége és feladata a jelenlegi helyzetben elsődlegesen az, hogy megvédjék polgáraik életét és egészségét, és mihamarabb hozzásegítsék őket ahhoz, hogy visszakapják normális életüket. A külügyminiszter rámutatott: ennek a két célnak az egyidejű teljesítéséhez csak az oltások segíthetnek hozzá. „A sikerhez vezető eszköz az oltás” – szögezte le.

A magyar diplomácia vezetője kiemelte: Magyarország soha nem geopolitikai kérdésként tekintett az oltásokra, és ennek köszönhető, hogy az egyik leginkább beoltott országnak számít Európában, hiszen felnőtt lakosságának már több mint fele megkapta a vakcinát. Szijjártó Péter kijelentette: mivel a vonatkozó európai szabályozás a normális élethez való visszatéréshez várat magára, a szabad utazás megvalósításához vezető út az egyes országok oltottsági bizonylatainak kölcsönös elismerése. Hozzátette: ezzel összefüggésben arra kérte közép-európai partnereit, hogy kössenek regionális megállapodást ezeknek a dokumentumoknak az elismeréséről.

„Nem látom okát annak, hogy miért ne utazhatnának szabadon a már beoltottak” – mondta Szijjártó Péter, rámutatva: a beoltottak utazása semmilyen módon nem veszélyezteti az adott ország járványügyi intézkedéseit. Rávilágított: Magyarország már hét országgal kötött ilyen megállapodást, és bízik benne, hogy nemsokára továbbiak bejelentésére kerül sor. „Úgy gondolom, hogy a kétoldalú és a regionális megállapodások időszaka jön el” – jelentette ki Szijjártó Péter. Kifejtette: ezek a megállapodások nincsenek konfliktusban a lehetséges európai szabályozással, mivel semmilyen európai szabályozás nem szabhatja meg kötelezően, hogy egy ország kiket enged be, vagy kiket nem enged be a területére.

A magyar diplomácia vezetője a magyar-szlovák viszony alakulását firtató újságírói kérdésre azt mondta: a magyar-szlovák kapcsolatok soha nem voltak még olyan jók, mint most. Hozzáfűzte: emellett persze vannak még megválaszolásra váró kérdések, de „erről szól a politika”.

Szijjártó Péter pozsonyi látogatásának hátralévő részében a Magyar Közösség Pártjának (MKP) vezetőivel is találkozik.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei