Az Egyesült Királyságban új választási szabályokat vezetnek be

Az Egyesült Királyságban új választási szabályokat vezetnek be

16:22 Május 13, 2021

Politika 3650 4 хвилини

Українська

Még nem múltak el a múlt csütörtöki általános parlamenti választások körüli indulatok Nagy-Britanniában, már megjelent egy, a választások szabályaira vonatkozó döntés.

Tehát bejelentették, hogy ezen túl a jövőbeli parlamenti választásokon az Egyesült Királyság összes polgárának be kell mutatnia egy fényképes, személyét igazoló dokumentumot. Meg kell jegyezni, hogy a britek kilétét igazoló fényképes dokumentum célja – a „csalás elleni küzdelem”.

Az ukránok számára ez a kérdés egyáltalán nem aktuális, mert a nemzeti választási jogszabályok szerint a választópolgár köteles bemutatni a személyét igazoló dokumentumot, és mint tudjuk Ukrajnában minden effajta dokumentum fényképes.

A briteknél azonban minden másképp van, ráadásul azonnal felmerül a kérdés – vajon elmennek-e a nehéz anyagi körülmények között élő polgárok fényképet készíteni a választások előtt, mivel a fotók nem ingyenesek? Az újítás ellenzői is úgy vélik, hogy a szegény és etnikai kisebbséghez tartozó szavazók egyszerűen nem lesznek hajlandóak részt venni a „demokrácia legfontosabb aktusában”. A kritikusok azt állítják, hogy a fényképes igazolvánnyal szembeni követelmény nagymértékben csökkentheti a szavazni akarók számát: a brit választópolgárok körülbelül egynegyede fiatal, akiknek nincs igazolványa vagy vezetői engedélye.

A brit kormány korábban kijelentette, hogy minden állampolgár igényelheti a személyi igazolványt a helyi önkormányzatokba való szavazáshoz.

A választási rendszer reformja, amely tartalmazza a postai úton leadott szavazatok számának korlátozását, mivel azokat más személyek nevében is benyújthatják, a miniszterek indoklása szerint csökkentik a választási csalások kockázatát.

Eközben az ország Választási Bizottsága kijelentette, hogy a választási csalás szintje az Egyesült Királyságban alacsony. Például 2019-ben csak egy ítélet és egy figyelmeztetést volt a rendőrség részéről annak kapcsán, hogy egy brit állampolgár másnak adta ki magát.

Érdekes módon az amerikai polgári védelmi szervezetek már figyelmeztették a briteket, hogy gyakran azért alkalmazzák az effajta intézkedéseket, hogy megvonják a választás jogát azoktól, akik nem rendelkeznek a megfelelő dokumentumokkal.

A fent említett változások egyébként csak nagy-britanniai általános választásokat érintik (Anglia, Wales és Skócia), míg Észak-Írországban már jelenleg is érvényben van választók számára a személyüket igazoló dokumentum bemutatása a szavazás előtt.

NEWSMAKER

 

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei