ENSZ: Leállhat az állam működése Mianmarban

ENSZ: Leállhat az állam működése Mianmarban

17:20 Május 1, 2021

Politika 2687 2 хвилини

A februári puccs nyomán fokozódik az erőszak Mianmarban és az egységes nemzetközi fellépés hiányában az a veszély fenyeget, hogy az állam működése is leáll – tájékoztatta pénteken az ENSZ Biztonsági Tanácsát Christine Schraner Burgener, a világszervezet jelentéstevője.

Diplomaták beszámolója szerint a Thaiföldön tartózkodó svájci diplomata elmondta a tanács tagjainak: továbbra is bízik abban, hogy beutazhat Mianmarba, de ezt a junta eddig nem engedélyezte.

„Az általános állami irányítást a leállás veszélye fenyegeti, miközben a demokráciapárti megmozdulások folytatódnak, annak ellenére, hogy a katonai elnyomás folytatódik, a katonák halálos erőszakot alkalmaznak, önkényesen vesznek őrizetbe embereket, és a kínzás is jellemző” – foglalták össze diplomaták a rapportőr beszámolóját.

Mianmarban a hadsereg február elsején, a parlament megalakulása előtt pár órával vette át a hatalmat, őrizetbe véve a kormányzó Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) számos politikusát. A hadsereg azzal indokolta a puccsot, hogy a kormány nem vette figyelembe a novemberi választással kapcsolatos panaszaikat. A választást toronymagasan az NLD nyerte. A puccs óta rendszeresek a tömegmegmozdulások, amelyek ellen a hadsereg egyre keményebben lép fel. Ellenzéki szervezetek szerint az erőszak halálos áldozatainak száma 759, és 3400 embert vettek őrizetbe a puccs elleni tiltakozás miatt.

(portfolio.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei