A Kreml megfenyegette Csehországot és Bulgáriát

A Kreml megfenyegette Csehországot és Bulgáriát

21:01 Április 29, 2021

Politika 1776 5 хвилин

A Kreml megfenyegette a Moszkvát fegyvergyárak és -raktárak felrobbantásával vádoló Csehországot és Bulgáriát, hogy nem fogja eltűrni, amit azok „művelnek” – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön a Rosszija 1 televízió Bolsaja Igra (Nagy Játszma) című műsorában.

 Moszkva nem fogja tűrni, „amit most a csehek művelnek, csakúgy mint a hozzájuk csatlakozó bolgárok, meg a hírhedt, úgynevezett szolidaritás nevében szintén csatlakozó baltikumiak és mások. És ezt világosan demonstráljuk. És ahogy Putyin elnök kijelentette, ez most már így lesz” – mondta.

Peszkov szerint a cseh és a bolgár fellépés ingerültséget, sajnálatot és értetlenséget vált ki Moszkvában, valamint azt a kívánságot, hogy ezek az országok változtassanak „skizofrén álláspontjukon”. A szóvivő alaptalannak nevezte a vádakat, egyúttal megelégedettségének adott hangot amiatt, hogy ezúttal nem uralkodott el az „agresszív európai szolidaritás”, és „az EU alapját képező országok” megpróbálnak józan és kiegyensúlyozott álláspontot képviselni. Napi sajtótájékoztatóján kilátásba helyezte, hogy Oroszország nem hagyja válasz nélkül Csehország és Bulgária „alaptalan” és „provokatív” vádjait, az „abszolút elfogadhatatlan” lépésekre adandó orosz választ azonban nem kívánta konkretizálni.

Csehország április 17-én azzal vádolta meg Oroszországot, hogy szakszolgálatai felelősek a vrbeticei hadianyagraktárban 2014-ben bekövetkezett robbanásokért, majd kiutasított 18 orosz diplomatát. Bulgária főügyészsége szerdán közölte: hat orosz állampolgárt gyanúsít azzal, hogy 2011 és 2020 között négy robbanást szervezett meg az ország fegyvergyáraiban, amelyek Emiljan Gebrev fegyverkereskedő készleteit tárolták. Szófia csütörtökön kiutasított egy orosz diplomatát.

Peszkov a tévéműsorban kifogásolta, hogy az Egyesült Államok és Európa „makacsul nem akarja meghallani” Putyin üzenetét, miszerint Oroszország békében akar élni velük. Úgy vélekedett, hogy „a szövetségesek manipulálása” az amerikai stratégiából fakad, ennek ellensúlyozása érdekében pedig Moszkvának „az EU józanul gondolkodó rendszeralkotó államaival” kell együttműködnie a teljes körű párbeszéd kialakítása érdekében.

A szóvivő szerint az orosz külpolitika Nyugat- és Kelet-orientált egyszerre. Európával kapcsolatban kijelentette, hogy Oroszország nem akar fejjel ütközni a betonfalnak. Hozzátette, hogy a nehéz idők ellenére remekül kommunikál Emmanuel Macron francia elnökkel, csütörtökön találkozott a francia üzleti világ meghatározó szereplőivel, és fenntartotta a kapcsolatot Angela Merkel német kancellárral is. Mint mondta, Washingtonnak és „a kollektív Nyugatnak” az elmúlt évtizedben Moszkva feltartóztatására irányuló politikája konfrontatív megnyilvánulásokká alakult át. Úgy vélekedett, hogy az Oroszország körüli „konfrontációs potenciál növekvő tendenciát” mutat, amit nagyon nyugtalanítónak nevezett.

Leszögezte, hogy Oroszország minden állammal együttműködésre törekszik, de nem szándékozik eltűrni az orosz belügyekbe, gazdaságba és választásokba mindig beavatkozó Egyesült Államok és a Nyugat konfrontatív megnyilvánulásait. „Többször találkoztunk a barátságtalan, ellenséges konkurencia megnyilvánulásaival. A nyugati országokban megsértették cégeink érdekeit. Természetesen felléptünk ez ellen” – mondta. Az ígérte, hogy Putyin „nem sokat fog váratni” magára, és minden esetben meg fogja határozni, hogy hol húzódnak a  határvonalak az Oroszországgal folytatott viszonyban. Peszkov szerint az egész orosz vezetés egyértelműen értésre adta, hogy elfogadhatatlannak és felháborítónak tartja „az úgynevezett európai szolidaritás” formájában megjelenő „skizofréniát”.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei