Ukrajna megküldte a német kormánynak azoknak a fegyverzeteknek, közte rakétavédelmi rendszereknek a listáját, amelyeket Berlintől szeretne kapni, hogy megvédhesse Fekete-tengeri partvidékét – adta hírül az rbc.ua hírportál szombaton a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német lapra hivatkozva.
A német újság informátorai szerint mindeddig hiábavalóknak bizonyultak Kijev fegyverkérelmi próbálkozásai, mert Heiko Maas külügyminiszter mindig megtorpedózta a fegyverzetek Ukrajnának történő juttatását. Ugyanakkor Annegret Kramp-Karrenbauer kereszténydemokrata védelmi miniszter bejelentette, hogy nyitott a fegyverzetek Ukrajna számára történő biztosítását illetően. Azonban a Kereszténydemokrata Unióban (CDU) nincs egység a kérdést illetően.
Tobias Lindner, a Zöldek védelmi kérdésekben illetékes parlamenti képviselője, a Bundestag védelmi bizottságának tagja kijelentette, hogy a fegyverszállítást konfliktusövezetbe mindig kritikusan kell mérlegelni.
(vb/rbc.ua)